Elektronikus tanulási környezetek használhatósági, ergonómiai tulajdonságai

Távoktatás és e-learning

Az elmúlt héten E-learning tartalmak és oktatási környezetek ergonómiája címmel láthattuk a Távtanulás és e-learning kurzushoz kapcsolódó előadást. Egyetemi éveim alatt volt szerencsém már többször is ergonómiával foglalkozni, ilyen jellegű kurzusokat hallgatni, így rendelkez(t)em némi előismerettel a témában.

Az előadás bevezetőjét már sokszor hallhattam, vagyis: „Az ergonómia az ember és munkakörnyezete kölcsönhatásának tudományos tanulmányozása.” (Murrell, 1965) Az ergo (munka) és a nomos (törvény) kifejezésből alakult ki az ergonómia fogalom.  Tehát az ergonómia az ember és gép, illetve az ember és környezetnének kapcsolatával foglalkozó tudomány és gyakorlat.

Ami viszont új volt számomra az előadásban az ergonómia kérdése, problémái elektronikus tanulási környezetek esetében, így érdeklődve hallgattam a témát.

Alapvetően ebben a bejegyzésemben két, az előadáson elhangzott kérdésre kellene választ, lehetséges ötleteket találnom. Nevezetesen:

„Ön szerint melyek az elektronikus tanulási környezetet jellemző legfontosabb használhatósági/ergonómiai tulajdonságok? Kell-e különbséget tennünk e tulajdonságok fontosságát illetően aszerint, hogy milyen elektronikus tanulási környezetre értelmezzük ezeket a tulajdonságokat? (kontakt/online eszközökkel támogatott kontakt/blended learning/távoktatás)”

1. Ön szerint melyek az elektronikus tanulási környezetet jellemző legfontosabb használhatósági/ergonómiai tulajdonságok?

Négy kulcsszó hangzott el az előadáson, a 4H, vagyis: használhatóság, hatékonyság, hasznosság, hozzáférhetőség- így az elektronikus tanulási környezetet az ergonómia szempontjából vizsgálva ezekre a tulajdonságokra érdemes kitérni.

Használhatóság

Vagyis hogyan tudja az adott felhasználó az adott felületet kezelni, működtetni, használni. 

A használhatóság vizsgálata egyrészt szoftver ergonómiai megfelelőségre is kiterjed, másrészt pedig a tanulási folyamatnak való megfelelőséget is hivatott vizsgálni. A használhatóság kérdésénél ne csak a környezeti tényezőket vegyük figyelembe, hanem a használati szokásokat is. Tehát figyeljünk, hogy a monitort megfelelő szögben, megfelelő távolságból, optimális fényviszonyok között nézzük. Figyelni kell a kényelmes ülőhelyre, testtartásra stb. 

Másrészt a használati szokások esetében: az emberek nem szeretnek várni, így a tevékenység gyorsasága egy lényeges pont: kattintásnál, új ablak megnyitásánál, letöltésnél stb… (Lásd, az előadáson elhangzott példa: ha túl nagy a sor a könyvesboltban, másik boltba mennek a vásárlók vásárolni. Ez az interneten sincs másként. Ha sokat kell várni, már platformra mennek a felhasználók).

Általában a felületek kezelése közben a használók hibákat vétenek (mellékattintás, rossz útvonal kiválasztása, „elkalandozás”). Ha egy felhasználói felület jól van kialakítva, akkor a használók minimális hibát tudnak csak elkövetni, s lényeges lenne, hogy ezeket minél nagyobb fokon tudják javítani (visszamutató linkek, segédlet, elérési útvonal jelzése stb.)

Hatékonyság

A hatékonyság a tanulási folyamat támogatása és az információáramlás szolgálata; instrukciók, visszajelzések biztosítása; egyszerűségre, átláthatóságra való törekvés.

A hatékonyság irányelve szerint optimalizálni kell a célokat, vagyis biztonságossá tenni a felületet, például: https//: használata; jelszó és felhasználó név bekérése; jelszavat nem tároló belépés.

Kiemelt szempont, hogy a felhasználói felület milyen mértékben kezelhető. A platform legyen kényelmes, vagyis átlátható, könnyen alkalmazható. Ne legyen túl zsúfolt, az ábrák ne vonják el a figyelmet, csupán kiegészítésre szolgáljanak. Illetve az ábrák, diagramok, képek ne álljanak önmagukban, kapcsolódjon hozzájuk szöveges (vagy hangos) kiegészítés, hogy a fogyatékkal élő személyek (pl. látássérültek) is érzékelni tudják alternatív módon a képeket. Mértékkel használjon a felület vizuális elemeket, és ezek könnyen érthetőek legyenek. A színek következetesek legyenek, kontrasztosak, de nem figyelemelterelőek, zavaróak. A szöveges elemek érthetőek, átláthatóak, követhetőek legyenek, a megjelenítésük logikus legyen; esetleg csoportosítva legyenek az összetartozó elemek (hipertext, ugrások, linkek, címkék segítségével)- technikai és tartalmi tagolás összhangban álljon.

Hozzáférhetőség

A hozzáférhetőség szempontjai az egyenlő esélyt, az akadálymentesítést kívánják vizsgálni, szolgálni. 

Egyre több oldalon találkozhatunk például vakbarát/gyengénlátóknak készült verzióval, de sajnos az esetek egy részében a kontrasztosabb betűvel való megjelenítés sem alkalmas az ő igényeik kielégítésére. A másik probléma, hogy a speciális igényekre kialakított platformok igen ritkán frissülnek, így nem kínálnak naprakész információt és pont az a tájékoztató funkció veszik el, amiért megalkották őket.

Hatásosság

A hatásosság a tanulási célokat, határidőket és ezek ütemezését, a tudás mélységét, alkalmazhatóságát vizsgálja.

A hatásosság fő szempontja, hogy azt a tartalmat kapta-e a felhasználó, amit várt. Tisztában van-e már  a tanulási folyamat elején azzal, hogy milyen tartalmat fog kapni, milyen határidőkkel gazdálkodhat, hol olvashat utána részletesebben a témáknak stb. Az elsajátított ismeretek, készségek (-tananyag) mennyire tudnak/tudtak beépülni a tanulók kognitív térképébe, mennyire hatásosan tudták hasznosítani a kapott tudást.

A fentieken kívül még elhangzott néhány „jótanács” a kezelőfelületek kialakításával, design-jával kapcsolatban. 

Az aktív és inaktív elemek jól különüljenek el, hogy a felhasználók ne töltsenek el felesleges időt nem linkként megjelenő elemekre való kattintással.

A design elemeket ritkán változtassuk, például egy honlap vagy blog esetében. Egyszerre egy elemet frissítsünk, cseréljünk, fokozatosan vezessük be az újításokat, különben a felhasználók számára a megszokottság, könnyen kezelhetőség érzése elvész, és nem (vagy ritkán) fognak hosszú időt tölteni példának okáért egy menüpont keresésével. 

Hasznos és érdemes a felhasználók véleményét is megismerni, a tapasztalataikat meghallgatni és az ő igényeikre elvégezni a frissítéseket. 

A szöveges elemeknél körültekintően kell kiválasztani a szövegméretet, szövegszínt és betűtípust (mindenki számára jól olvasható legyen), a hangeffektusok beillesztésével pedig óvatosan kell bánni, mert lehet figyelemfelkeltő, de akár zavaró hatású is.

Továbbá az előzőekkel összefüggésben fontosnak tartom még megemlíteni a 3M modellt, mint tanulási tevékenység minőségi tényezőt, mely a mainingful, memorable és motivation szavak rövidítése, s érdemes szem előtt tartani ezeket elektronikus tanulási környezetekben is. 
Mainingful, azaz a hallgatók megértettél-e a tanulási folyamat során a tanultakat, érthető volt számukra a tananyag vagy sem.

Memorable, vagyis fognak-e emlékezni az elsajátított tudásra.

Motivation, tehát a jövőben fogják-e használni a tanultakat, kellően motváló volt-e számokra a kapott tudáskészlet.

2. Kell-e különbséget tennünk e tulajdonságok fontosságát illetően aszerint, hogy milyen elektronikus tanulási környezetre értelmezzük ezeket a tulajdonságokat? (kontakt/online eszközökkel támogatott kontakt/blended learning/távoktatás)

Igen, véleményem szerint kell különbséget tenni a tulajdonságok között az eltérő tanulási környezetek estében. Minden tanulási környezet más prioritásokkal, jellemzőkkel, alkalmazhatósági tényezőkkel rendelkezik, így szükséges, hogy az ergonómia is rugalmasan igazodjon ezekhez. 

Pár példát említve csak: 

A környezetek kommunikációs platformjai és az ezek által biztosított lehetőségek eltérőek, így az aktivitás is eltérő. Nem azonos arányú például egy online és virtuális térben megvalósítható csoportos tevékenység (lásd: Second Life csoportfeladatok elvégzése pillanatok alatt. Ugyanezt egy levelezőrendszer segítségével lassabban tettük volna meg). (Azonos idő vs. eltérő időben való jelenlét).

Különböző az interaktivitás mértéke, a feladatok és ezek változatossága. 

Kérdés lehet, hogy melyik környezet mennyire támogatja a személyre szabható, adaptív elemeket, haladási ütemet, megoldási módokat.

Továbbá tanulási környezetenként eltérő lehet az offline tanulási környezettel való kapcsolat mértéke is, így ezt is át kell gondolni az ergonómia szempontjából. 

"Esélytelen" téma-záró?!

Viharos hét áll mögöttünk: beköszöntött a kellemes nyári meleg után a hidegfront, és hatalmas széllel söpört végig. De nem csak offline, hanem online viharral is találkoztunk. A témahét igazán elgondolkoztató volt, és intenzív párbeszéd alakult ki a csoporttagok között, érvek (???) jöttek pro és kontra. Így a 10. hétre indult be az „élet” a csoport felületén.

Én mégis ambivalensen fordulok ehhez a héthez. Örültem a témaválasztásnak, mert kiemelt társadalmi jelentőséggel bír, kell róla beszélni. De ellenben tudat alatt sejtettem, hogy nem lesz ez egy könnyed kommentelés- sorozat. Sejtettem, mert nagyjából ismerem a társadalom hozzáállását a témához. Sikerült is elkanyarodtunk az IKT-től a fogyatékossággal élők ügyéig- és most mindenki szíves engedelmével én is követném ezt az utat.

Mint azt már egy kommentben leírtam az emberek háromféle magatartást tanúsíthatnak, ha egy fogyatékkal élő személlyel találkoznak- legalábbis ez a tapasztalatom.

(1) Tulajdonképpen semmibe veszik, elfordítják a tekintetüket (vagy előbb jól megbámulják), és nem is törődnek többet vele. (Amit nem látok az nincs is?...No komment!)

(2) Egy problémaként azonosítják a fogyatékkal élő személyt, aki csak gondot, fáradságot, többletmunkát fog számukra jelenteni (azt meg nem szeretik az emberek… No komment!)

(3) Ők szerintem azok, akik az embert látják meg. Nem azt nézik, hogy az illető látássérült, autista, vagy épp kommunikációs zavart mutató személy vagy bármilyen más fogyatékossággal bír, nem a betegséget, a testi és szellemi tüneteket keresik. Hanem humánusan, segítőkészen fordulnak az ember felé. Empatikusan és szeretettel bánnak vele. Nem (csak) azért mert fogyatékkal él, hanem mert ugyanolyan embertársuk, mint bárki más. Sajnos úgy tapasztalom, hogy ebből az utolsó csoportból van a legkevesebb ember. Olyan ez, mint a kihalóban lévő állatfajok. Meg kellene menteni ezt a „fajt”, átültetni hozzáállásukat a többi emberbe, a gyermekekbe.

Igen, fontos lenne a gyermekekkel is megismertetni, hogy vannak fogyatékkal élő társaink, akik egyenjogúak velünk. Az hiszem erre csoporttársaim több kiváló példát is említettek. Mivel ez egy összegző blog kell, hogy legyen álljon itt pár példa tőlük.

Fogyatékossági csoportok

A fogyatékkal élő gyermekek estében beszéltünk róla, hogy mi fontosabb a speciális- szakmai tudás vagy az elfogadó, támogató attitűd. Azt hiszem erre nincs jó megoldás, mindkettő szükséges, de a tudás pótolható, az attitűd kialakítása már keményebb dió. Timi blogjában kaptunk erre a kérdésre egy lehetséges választ. 

„…amikor még tanítottam, volt egy vak kislány az egyik osztályban. Én pár hétig tanítottam csak, amikor helyettesítenem kellett náluk, de sokat beszélgettem vele. Meglepődött, amikor próbáltam bevonni az óra menetébe, mert általában békén szokták hagyni. Elmesélte, hogy párszor próbálkozott „jegyzetelni” egy gép segítségével, de rászóltak a tanárok, hogy túl hangos és zavarja őket. Miben? A hagyományos, én beszélek, te csöndben maradsz szerepben? Ez számomra akkor sem lenne elfogadható, ha nincs az osztályban fogyatékos tanuló. Nekem nem volt speciális tudásom, hogy hogyan lehetne őt tényleg hatékonyan oktatni, de pozitívan álltam a dologhoz és próbálkoztam. Így, hogy én is nyitottam felé, ő is bátrabban mert megszólalni idegen nyelven. Számomra a legnagyobb elismerés tőle az volt, amikor egyszer megkért, hogy had nézhessen meg. Kiderült, hogy csak az arcomat szerette volna megfogni, hogy el tudja képzelni milyen is lehetek. Természetesen megengedtem.” 

Igen, azt hiszem ez egy jó példa arra, hogy ha nem is birtokol az ember megfelelő tudást az ilyen helyzetekben, empátiával, barátságos, tenni akaró attitűddel áthidalható a szakmai hiányosság. De a szomorú a történetben, hogy ezek szerint a kislány korábban nem vehetett részt aktívan a tanulási folyamatban, gondolom a pedagógus hozzáállásából fakadóan (a tanári szerepet már az előző bejegyzésemben taglaltam).

A másik blog Marianna blogja, aki pedagógusként testközelből érzékeli mindazt, amiről én (mi) csak külsősként szerzünk információkat. 

„Mindig olyan osztályaim voltak, ahol több tanulásban akadályozott gyerkőc volt. Ha év közben érkezett ilyen gyerek, akkor őt is hozzám hozták. Volt olyan év, amikor 12 BTM-es (papírral is rendelkező) színesítette az osztályközösséget. Volt török anyanyelvű, kissé magatartászavaros, magyarul alig beszélő kisfiú, akit a török magyar szótárból is tanítottam összeolvasni, mert magyarul sehogy se ment neki az összeolvasás. Voltak komoly diszlexiások. Mindegyikük nevére (még) emlékszem. Nagyon sokan (20 évesen) is tartják velem a kapcsolatot. (A leghálásabbak egyébként ezeknek a gyerekeknek a szülei.)” 

Már többször írtam, hogy példaértékű, amit Marianna csinál, és ahogy a pedagógusi munkához (hivatáshoz, életpályához) áll. (Kicsit patetikusan hangzik, de örülök, hogy olvashattam hétről-hétre az írásait, és remélem nem fejezi be a blogolást a kurzus végeztével. J )

Az előző bejegyzésemben már írtam, hogy az integráció híve vagyok (illetve szintén Marianna fent említett blogjából tudtam meg, hogy ilyen esetben szerencsésebb az inklúzió fogalmát használni). Még mindig tartom magam ehhez, tehát, hogy fogyatékkal élő és egészséges gyerekeknek is joguk van ott és azt tanulni, amit akarnak. Nem kell őket szegregálni, sokat tanulhatnak egymástól, az elfogadásról, a segítségnyújtásról. Viszont Tünde blogjának köszönhetően átértékeltem pár dolgot. Rengeteg elemet át kell gondolni az integráció, inklúzió előtt, mert nem olyan egyértelmű a kérdés. A heterogén csoportban való tanulás megvalósítása:

• „Függ attól, hogy mekkora fokú a fogyatékosság
• Függ attól, hogy milyen típusú a fogyatékosság
• Függ attól, hogy a külső körülmények mennyire felelnek meg az integrálásnak (pénz, távolság, stb.)
• Függ attól, hogy tudom-e biztosítani számára a megfelelő eszközöket
• Függ attól, hogy a közösség, akik közé járna, hogyan fogadják
• Függ attól, hogy milyen elhivatottságú pedagógusokkal találkozik
• Függ attól, hogy milyen a személyisége az integrálni kívánt tanulónak
• Függ attól, hogy ő maga mit szeretne”

Így tényleg vannak helyzetek, mikor az integráció, inklúzió nem lesz életképes (ha nagyon speciális a fogyatékosság, ha nincs ennek kielégítésére a közelben fekvő megfelelő intézmény, ha a fogyatékkal élő nem szeretné stb.).

Azt hiszem, hogy a két blogomból illetve a kommentjeimből kiderült, hogy számomra nem ismeretlen a fogyatékkal élők világa (és néha emberfeletti küzdelmük a társadalmi kirekesztés ellen). Több fogyatékkal élő személyt ismerek személyesen is, illetve közvetetten is. Talán emiatt is álltam értetlenül a kommentek láttán (majdnem két napig nem voltam internet közelében és hétvégére hazaérkezve kisebb sokk volt olvasni a kimaradt „epizódokat”). Érdekes irányt kezdett venni a beszélgetés, és nem nagyon kívántam részt venni egy ilyen vitában, így a legtöbb kommentet a blogokban hagytam inkább. 

Nyilván, aki nem ismeri ezeket az embereket, csak valamiféle elképzelése lehet róluk. Pedig egytől-egyig kivételes személyiséggel rendelkeznek. Rendkívüli lelki erejük van, tehetségesek az élet különböző területén, csodálatos karizmával bírnak, és hihetetlen túlélési ösztönük van a napi harcok megvívásában. Én felnézek rájuk, és büszke vagyok, hogy ismerhetem őket, tanulhatok tőlük.

Jelnyelv

Őszintén szólva a kurzus elején elterveztem, hogy a blog és a kommentek hangvételét próbálom könnyedebbre venni, szemléletemhez illő pozitív irányba terelni a témák feldolgozását, de ez az irány ezzel a héttel megbukott.

De hogy még se árválkodjon itt ez a pesszimista (számomra kissé fájó) bejegyzés, egy kis félév-értékelés álljon itt zárás gyanánt(reményeim szerint ez a végszó csak a kurzusnak szól, és nem a blog életének). 

A heti történések ennek ellenére a kurzust pozitívnak értékelem. Rengeteget tanulhattam itt, mind szakmailag, mind emberileg. Örülök, hogy néhány embert sikerült személyesen is megismerni (nem csak online és virtuális térben), és már a további kapcsolattartási lehetőségeken jár az agyunk. Mesterképzésben részt vevő csoporttársaimmal eddig is kivételesnek mondható közösséget alkottunk, de ez a tíz hét „dobott rá” még egy lapáttal a napi szintű kapcsolattartások, üzenetek, közös sztorizások alkalmával.

Összegezve, visszagondolva: újrakezdeném a kurzust…bár egy kis pihenő után. J

Esélyegyenlő(tlen)ség a tanulás terén

Esélyegyenlő(tlen)ség a felnőttoktatásban az információs társadalomkorában

Május 9-én egy éppen aktuális témában hallhattunk előadást Esélyegyenlő(tlen)ség a felnőttoktatásban az információs társadalom korában címmel. Aktuális volt a téma, hiszen május 5-én van/volt az Egyenlő Esélyek Napja világnapja, vagyis a fogyatékkal élők egyenlő hozzáférési jogára hívja fel a világnaphoz kapcsolódó programsorozat a figyelmet.  

Az esélyegyenlőséghez kapcsolódó fogalmak áttekintésével kezdődött az előadás, olyan fogalmak kerültek elő, mint: diszkrimináció tilalma; egyenlő bánásmód; pozitív diszkrimináció; előnyben részesítés; egyenlő esélyű hozzáférés; digitális esélyegyenlőtlenség. Ezután kaptunk egy kategorizációt, hogy kik tartoznak a hátrányos helyzetűek csoportjába: a fogyatékossággal élő személyek, a romák,  és a speciális helyzetű csoportok (vagyis az idősek, alacsony képzettségűek, elavult technikát használók).

A digitális szakadék már egy jól ismert fogalomként került elő, de most másik oldaláról is megismerhettük. Egyrészt beszélhetünk hozzáférési, másrészt használati digitális szakadékról. Vagyis, amikor a fogyatékkal élő személynek finanszírozási gondokkal kell szembenézni egy-egy speciálisan az ő igényeire szabott IKT eszköz vásárlása/vásárlásának gondolata kapcsán.

Fogyatékosság és IKT

Bárki számára belátható, hogy a fogyatékosok csoportja nem egy homogén csoport. Egyedi problémával rendelkező emberek alkotják, akiknek különböznek az igényeik az oktatás IKT használat területén. Egy látássérült embernek a vizuális információk befogadása fogja a legnagyobb problémát okozni, míg egy hallássérültnek az auditív ingerek észlelése. A tanulási zavart (diszlexia, diszkalkulia, diszgráfia) mutató emberek a tanulmányok elsajátítása területén kerülnek hátrányba, a mozgáskorlátozottak a mozgásukban akadályozottak (néha már az oktatási intézménybe való jutás is nehéz számukra). Az autizmussal élő személyek kommunikációs és szociális nehézségekkel küzdenek, melyek kihatnak tanulásukra; a kommunikációs zavart mutatók pedig a verbális kommunikáció területén mutatnak hátrányt. Az értelmi fogyatékos személyek pedig a kognitív és egyéb képességeik terén ütköznek nehézségekbe. Mindegyik csoportot külön támogatni kell, odafigyelni rájuk és speciális nevelési-oktatási igényeikre.  Eltérő képességeikből kifolyóan tanulási stílusuk és szokásaik is eltérőek, melyek az oktatásban szintén nagy odafigyelést igényel(né)nek.

A fenti okok miatt a tanári szerep megváltozását kívánja a fogyatékossággal élő személyek oktatása. Elhangzott a kérdés az előadáson, hogy a tanár speciális tudással, vagy elfogadó attitűddel rendelkezzék. Bevallom, nem vagyok a téma szakértője, nem tudom például, hogy a tanárokat a képzésük során felkészítik-e arra, hogy ha osztályukba esetleg fogyatékossággal élő személy kerül, hogyan kell vele bánni, hogyan kell őt tanítani. Vagy egyáltalán a fent felsorolt fogyatékossági csoportok mindegyikéhez a megfelelő attitűddel, szakmai odafigyeléssel tud fordulni, és erre nemcsak szakmailag, hanem lelkileg is fel van készülve? Véleményem szerint az oktatónak, mind magas szintű speciális tudásra, mind extrém fokú empatikus attitűdre szüksége van egy ilyen személyekből álló közösségben.

Felvetődhet a kérdés, hogy a fogyatékos gyerekek, felnőttek, mennyire integrálhatók „hétköznapi” (de csúnyán hangzott itt ez a szó, de sajnos nem tudom magam jobban kifejezni) társaik közösségébe? Azt gondolom, hogy az integráció mindkét félnek a legjobb megoldás. Egyrészt a fogyatékkal élő személy valódi közösségben tanulhat, nem kell a szociális percepcióktól elszigetelve magántanulóként élnie, vagy speciálisan számukra kialakított iskolákba/csoportokba járnia. Együtt haladhat társaival ugyanazt tanulva, csak speciálisan, egyedileg az ő igényeire szabva (ami a tanártól szintén magas szakmai elköteleződést és odafigyelést igényel a sajátosságok figyelembevétele által). Másrészről a közösség tagjai megtanulják az empatikus viselkedést, a segítőkész attitűd kialakítását, a fogyatékos emberekkel való bánásmódot megismerhetik. Elsajátítják, hogyan is kell fordulni egy fogyatékkal élő személyhez, hogy tudják támogatni őt. Ez elősegíthető közös, kooperativitáson alapuló tevékenységekkel, csoportosan elkészítendő feladatokkal, projektekkel. 

Együtt

Ezt az integrációt kisgyermekeknél igen fontosnak tekinteném, hiszen ha már kicsi korban megismerkednek a fogyatékos emberek speciális életvitelével és igényeivel, felnőtt korukban is pozitíva(bba)n állnak melléjük, és nem tanúsítanak kirekesztő, elszigetelődő magatartást.  Lehet, hogy véleményemmel egyedül maradok, de a legrosszabbnak az egy iskolán belüli „szegregációt” látom, amikor fogyatékos és nem fogyatékos gyerekek külön osztályokba járnak ugyanazon intézmény falain belül. Úgy gondolom, hogy itt a gyerekekben csak a kirekesztés, elszigetelés, „külön helyezés” élménye fog dominálni, és ezt viszik tovább magukkal felnőtt korukra is. Ha már gyerekkorukban is azt látják, hogy a fogyatékkal élők máshova vannak elhelyezve, lehet, hogy felnőttként is ez fogja meghatározni szemléletüket. Viszont arról nincsenek ismereteim, hogy az iskolák infrastrukturális felkészültsége milyen fokon van felkészülve a fogyatékos gyermekek speciális igényeinek kielégítésére: tudnának-e alternatív eszközöket, szoftvereket, programokat, esetleg külön (kvázi pótlásra, az előrehaladás segítésére) órákat  biztosítani.

A fogyatékkal élők számára biztosítani kell az akadálymentesített környezetet, mind a fizikai környezetben, mind a tanulási tartalom terén. A fizikai akadálymentesítés néhány éve szemmel látható lendületet vett: közintézmények, boltok strukturálták át környezetüket. Viszont ez az „átépítési mozgalom” meglátásom szerint, főként a mozgásukban korlátozott személyek igényeire lett szabva: feljárók, rámpák, terek tágítása által. Illetve a látássérültek számára kerül(t) a gyógyszeres dobozok csomagolására, hivatalok sorszámkérő automatáira Braille-írás, és vannak gyengén látóknak, látássérülteknek készített weboldal változatok (habár ezek naprakészsége erősen vitatható). De például a hallássérültek számára ritkán találkozom olyan weboldallal, ahol van lehetőség az auditív képernyőtartalom szöveges feliratozására. (Talán ebben is most kezd egy átalakulás kezdődni, hogy a televízióban feliratozzák, illetve jelbeszéddel is megjelenítik néhány műsor tartalmát. ) 

Végezetül néhány dolgot ajánlanék a témáhaz: az Ability Park, illetve az Esélyek Háza weblapját, mert úgy látom jó célt szolgálnak, és próbálják az emberekkel megismertetni a fogyatékkal élők világát.

„A park érdekessége, hogy valamennyi fogyatékossági ággal kapcsolatban felvonultat izgalmas játékokat: a kerekesszékes akadálypályánál mozgássérült animátorok avatnak be a különböző nehézségek legyőzésére alkalmas trükkökbe; a siketek jelnyelvével és a vele összefüggő logikai- és memória játékokkal hallássérült kollégáink ismertetik meg a gyermekeket. Látássérült animátoraink vezetésével a látogatók tapintási és szaglási érzékeiket tehetik próbára; Csodaváros boltjában és postájában pedig értelmi fogyatékos munkatársaink segítenek abban, hogy megfejtsük a képzeletbeli város intézményeinek szabályait.

Az Ability Park a fogyatékos emberek élethelyzeteit szórakoztató és játékos formában bemutató interaktív élménypark. Célunk, hogy a látás-,hallás- és mozgássérült, autista és értelmi fogyatékos animátorok által bemutatott játékokkal segítsük a fogyatékos személyek beilleszkedését és elfogadását, mindenekelőtt pedig tartalmas és örömteli élményt nyújtsunk mindenkinek, aki játszani szeretne, vagy próbára akarja tenni képességeit! Várunk szeretettel Mindenkit a hét majdnem mindennapján!” (Ability Park)  

„Az Esélyek Házai felállításáról szóló program célja a hátrányos megkülönböztetés valamennyi formája elleni fellépés, valamint az előítéletek csökkentése érdekében a térségben működő szervezetekkel, intézményekkel együttműködés kialakítása volt.

Ezen kívül az információhoz, szolgáltatásokhoz való hozzáférés esélyeinek javítása, a szolgáltatási hiátusok, párhuzamosságok feltárása, valamint a kirekesztett, tartósan hátrányos helyzetű csoportok társadalmi befogadását elősegítő integrációs programok generálása, a megvalósításukban való közreműködés is az esélyházak feladatai közé tartozott.” (Esélyek Háza)

Ez pedig az ajkai Molnár Gábor Műhely Alapítvány Fogyatékkal élők nappali gondozóintézetének diákjaiból alakult zenekar honlapja. Érdemes belehallgatni a zenéjükben.  A honlapot itt találjátok. 

HANGADÓK, fellépés, 2011-05-24-27. - Ljubljana

Egy érdekes cikk a témában megtekinthető itt: Will the digital age be accessible?

No Arms No Legs No Worries

Konnektivizmus negyedszerre...

 Nyílt oktatási formák a felnőttképzésben. Felnőttképzési jó gyakorlatok online és virtuális környezetben.

A téma még mindig a konnektivizmussal kapcsolatos, immár második hete, ez lesz a negyedik ez irányú bejegyzésem. A csoport eddig aktívan részt vett a témákban való kommentelés terén, de mintha mostanra a lelkesedés, az ihlet alább hagyott volna, és alkotói válság uralkodna  (tisztelet a kivételnek) Magam is gondban vagyok, mit kellene még írnom,  két lehetőség áll előttem: 

(1) megpróbálom összefoglalni az elmúlt két hét során a saját munkám, és a csoport tevékenységét, a főbb momentumokat. 

Vagy 

(2) Próbálok kicsit más irányt venni, még a téma határain belül maradni, de valami újat mondani, hozzátenni az eddigiekhez. 

Az első verzió lenne a logikus, hiszen a heti második bejegyzés az összegzésről szólna, de nekem ez már az ismétlés kategóriába menne át, így az arany középutat követve megpróbálok mindkettőről írni.

Az előző bejegyzésben kimondottan a kutatásra, kutatási eredményekre fókuszáltam, de ezen alkalommal a címben szereplő nyílt oktatási formákról is szólnék

A nyílt oktatás elsődleges célja a hallgatóban megbújó képességek, készségek felszínre hozása, láthatóvá tétele, fejlesztése. Ahogy az előadáson is elhangzott a tanuló kerül az oktatási folyamat középpontjába, aktívan tevékenykedik, részt vehet a döntési folyamatokban is, és multitasking „üzemmódba kapcsolva” dolgozik. 

A multitasking kapcsán nekem mostanság a Second Life-ban történő tanulásunk jut eszembe. A csoportfeladatok megoldása közben mikrofon segítségével kommunikálunk a csoporton belül. Akinek épp nincs hangra lehetősége, azzal a chaten levelezünk. Ezzel egyidőben együtt készítjük a közös dokumentumasztalon a bejegyzés vázát, és még esetleg a prezentációt is. És közben-közben felugrik egy-egy IM is :-) , rápillantunk a Facebookra, figyelünk a valós világ eseményeire. Azt hiszem ez kimeríti a multitasking fogalmát…de a végén „a zavarok ellenére” is elkészül a kooperáción/kollaboráción alapuló feladat, és megszületik a közös tudásproduktum.

Egy átlagos konzultáció [saját ábra]

A nyílt oktatásban a tanulásban való részvétel nincs életkorhoz kötve, bárki csatlakozhat, így ilyen szempontból egy heterogén csoport alakul ki, ahol izgalmas lehetőséget rejt a csoporttagok hozott előzetes tudása, tapasztalata.

Változatos eszközök és tananyagok felhasználásával próbálják a hallgatókat a továbbgondolásra, egyéni kutatásra ösztönözni, produktivitásukat emelni. 

Itt megint tennék egy kitérőt, illetve felvetnék egy víziót, amivel tudom, hogy nem leszek népszerű a csoporttagok körében. Akár a mi konnektivista kurzusunk egy időben kisebb szeletét is el tudnám képzelni a Second Life-ban. Például az alkalmazás egy jó platformot biztosítana a heti témák megbeszéléséhez. Bárki „felléphet”, szabadon hozzászólhat a témákhoz, nézőpontok ütközhetnének, új gondolatok kerülnének napvilágra- tulajdonképpen az írásbeli kommentelés egy része lenne kiváltható. Vagy felfoghatnánk inspirációnak is. A blogok nyomon követhetőek a "virtuális digitális táblán" a termekben, megnézhetők, kivesézhetők egymás irományai. Habár azt elismerem, hogy ezt a szóbeli kommunikációt „mérni” a mi speciális esetünkben nagy feladat lenne az oktatónak és/vagy inspirátornak.

Közös dokumentum

Másrészt egy ilyen csoportmegbeszélés kiváló alkalmat adna/adott volna a közös dokumentum irányának meghatározásában, a bekerült anyagok megbeszélésében. Talán így kiküszöbölhető lett volna a bizonytalanság, kérdezhettünk volna real-time, nem csak üzengettünk volna, könnyebb lett volna a konszenzus kialakítása is. (De azt itt jegyezném meg, hogy a mi, kevés tagot számláló csoportunknál tökéletesen működne egy- egy Second Life konnektivista eszmefuttatás, de technikai okokból egy nagyobb csoportnál, már akadályokba ütközne, így ott csoportbontásban tudnám elképzelni ugyanezt. Vagy egy lehetséges alternatívaként egyéni érdeklődés alapján opcionálisan választható „követelményként” bevinni az eszközök közé az SL-t.) Izgalmas lehetőség lenne a Second Life-ban megtalálható nyitott egyetemek látogatása, órák hallgatása, szintén inspirációként, tudásbővítés gyanánt. (Ez viszont idegennyelvi kompetenciák meglétét feltételezné. De  saját tapasztalatból tudom, hogy inword igen érdekfeszítő előadások hallgathatók majdhogynem bármilyen témában, és rengeteg dolgot lehet eltanulni ezekből.)

A hét folyamán előkerült az inspirátor szerep, és kérdéseket vetett fel. Most egy kicsit azzal is foglalkoznék, hogy mit jelent inspirátornak lenni, egy konnektivista kurzusban, és úgy általában pár gondolatot írnék le az inspirátori szerepkörről is.

Az inspirátor feladata a sugalmazás, ösztönzés, ihlető gondolatok nyújtása, befolyásolás . Egy-egy csoport, közösség munkáját lendíti előre inspirálva, támogatva, „kihúzza őket a gödörből”, egy-egy problémán segít átlépni, megoldási utakat sugallva. A problémákat megoldását oly módon segítheti, hogy a személyes vitákat próbálja más irányba befolyásolni, más mederbe terelni, a témára fókuszálást előtérbe helyezni.
Nekünk is erre lettek funkcionálva az inspirátorok, a bejegyzéseik, s az egyik előadáson el is hangzott, hogy tevékenységük és aktivitásuk lényeges momentum egy konnektivista csoport életében. De mint az már megszólalt a kommentekben, és láthattuk is, ezen bejegyzések eltűntek idővel, mert nem születtek rá érdemi reakciók. (Ennek okait akkor boncolgatni kezdtük: időhiány, érdektelenség, nem tudtunk mit kezdeni az inspirátori bejegyzésekkel-így nem reagáltunk stb. Erről írtam már több helyen is.)  Lényeg a lényegben, azt hiszem a csoport kivételes találékonysága, motivációja, érdeklődése, kreativitása (vagy hívjuk bárhogyan) segítségével megoldottuk az inspirátori jelenlét nélkül is a munkát, így ezt dicséretes helytállásnak gondolom.

Végezetük utalnék a Távoktatás és e-learning heti feladatunkra, ahol a távoktatással és konnektivizmussal kellett foglalkoznunk; a következő instrukciót kaptuk:

"A feladat a következő: képzeljék el, hogy egy cég vezetősége lehetőséget ad arra, hogy oktatási menedzserként bemutassák egy távoktatási kurzus és agy konnektivista kurzus közötti különbséget, mert a cég döntéshelyzetben van, hogy a belső képzésében melyiket válassza. (Valamelyiket biztosan fogja) A két képzési formában az összehasonlítást az oktatási folyamatban jellemző motiválás, aktivizálás és megerősítés hármas egysége, illetve a folyamatra jellemző tevékenységelemek, feladatrendszerek alapján, ezek bemutatásával kell elvégezni. Ne feledjék, hogy a közösen szerkesztett prezentációval legfeljebb 15-20 percük lesz a bemutatóra és a megbeszélésre, vagyis rövid, de érdemi összehasonlítást bemutató prezentációt érdemes szerkeszteni.". 

A csoportunk prezentációja megtekinthető ebben a bejegyzésemben: Motiválás, aktivizálás, megerősítés. Feladatrendszerek elektronikus tanulási környezetben.

Információtudomány és média/Infografika

Motiválás, aktivizálás, megerősítés. Feladatrendszerek elektronikus tanulási környezetben

Mint azt az iménti bejegyzésben említettem két feladatot kaptunk e hétre.

A második feladat témaköre: Motiválás, aktivizálás, megerősítés. Feladatrendszerek elektronikus tanulási környezetben. Csupán egy rövid instrukció állt a rendelkezésünkre írásban, a megoldás teljesen a mi egyéni meglátásunkon múlott. Így hangzott a szituáció: 

 "A feladat a következő: képzeljék el, hogy egy cég vezetősége lehetőséget ad arra, hogy oktatási menedzserként bemutassák egy távoktatási kurzus és agy konnektivista kurzus közötti különbséget, mert a cég döntéshelyzetben van, hogy a belső képzésében melyiket válassza. (Valamelyiket biztosan fogja) A két képzési formában az összehasonlítást az oktatási folyamatban jellemző motiválás, aktivizálás és megerősítés hármas egysége, illetve a folyamatra jellemző tevékenységelemek, feladatrendszerek alapján, ezek bemutatásával kell elvégezni. Ne feledjék, hogy a közösen szerkesztett prezentációval legfeljebb 15-20 percük lesz a bemutatóra és a megbeszélésre, vagyis rövid, de érdemi összehasonlítást bemutató prezentációt érdemes szerkeszteni." 

Számomra kicsit kevés volt az információ, örültem volna, ha ismerjük a cég profilját, és/vagy a munkavállalók munkakörét, hiszen ezek nélkül csak általánosságban tudunk beszélni. De a csoportunk áthidalta ezt a hiányosságot, és egy összehasonlító táblázatban feltüntettük a távoktatás illetve konnektivizmus lehetséges "ismertetőjegyeit", ami a fenti szituációba beleillik. Szót ejtettünk az oktatási-tanulási környezetekről, a lehetséges kimenetei kompetenciákról, illetve a konnektivizmus 5 ismérvét is beletettük a diasorozatba. 

És amit közösen alkottunk:

Tanulás módszertani hallgatói segédlet kidolgozása a távoktatás kurzushoz – Technikai segédlet

A távoktatás és e-learning kurzus keretin belül a héten 6 fős csoportban dolgoztunk együtt, s két feladattal kellett megbirkóznunk. Ebben a bejegyzésben az első feladatot, annak megoldását mutatom be nagyon röviden, majd a következő posztban a munkánk másik eredményéről számolok be. 

Az első feladathoz kapcsolódó hanganyagot a már szokásos helyen, a Second Life ELTE campusán találhattuk meg, ahol megkaptuk a munka lehetséges témaköreit, melyekből mi  a Tanulói szerep, tanulási stratégia. Tanulás módszertani hallgatói segédlet kidolgozása a távoktatás kurzushoz – Technikai segédlet egységet választottuk.

A feladat kijelölésekor elhangzott, hogy nem egy teljes körű megoldást várnak tőlünk, hanem inkább egy kreatív ötletet, egy gyakorlati oldalról megközelített, valóban alkalmazható tanácsot. Sokat gondolkodtunk, hogy mi lenne a legjobb egy távoktatási környezet technikai segédletének hallgatók számára, tehát, hogy melyik az a platform, amit érdemes kiemelni, amelynek regisztrációjakor a felhasználó valóban technikai segítségre (helpdesk :-) ) szorulna. A megoldás szinte előttünk hevert, ha már Second Life-ban ülünk avatarjainkkal, és beszélgetünk, akkor legyen ez a központi elem, dolgozzunk ki ehhez technikai segédletet. (Hiszen elég volt csak arra gondolni, hogy az alkalmazásra való regisztrációkor sok csoporttársunknak  akadtak problémái.) S ha már az interneten annyi segédanyag fellelhető, használjuk fel őket. Hiszen már nálunk kompetensebb személyek készítettek erről tutorialt a leendő newbie avatar tulajdonosoknak. Azt hiszem, ezt nevezhetjük kreatív megoldásnak, hiszen semmilyen kikötés nem szólt ez ilyen megoldás ellen.

Íme, ez lett az ötletbörzénk végeredménye: