Esélyegyenlő(tlen)ség a tanulás terén

Esélyegyenlő(tlen)ség a felnőttoktatásban az információs társadalomkorában

Május 9-én egy éppen aktuális témában hallhattunk előadást Esélyegyenlő(tlen)ség a felnőttoktatásban az információs társadalom korában címmel. Aktuális volt a téma, hiszen május 5-én van/volt az Egyenlő Esélyek Napja világnapja, vagyis a fogyatékkal élők egyenlő hozzáférési jogára hívja fel a világnaphoz kapcsolódó programsorozat a figyelmet.  

Az esélyegyenlőséghez kapcsolódó fogalmak áttekintésével kezdődött az előadás, olyan fogalmak kerültek elő, mint: diszkrimináció tilalma; egyenlő bánásmód; pozitív diszkrimináció; előnyben részesítés; egyenlő esélyű hozzáférés; digitális esélyegyenlőtlenség. Ezután kaptunk egy kategorizációt, hogy kik tartoznak a hátrányos helyzetűek csoportjába: a fogyatékossággal élő személyek, a romák,  és a speciális helyzetű csoportok (vagyis az idősek, alacsony képzettségűek, elavult technikát használók).

A digitális szakadék már egy jól ismert fogalomként került elő, de most másik oldaláról is megismerhettük. Egyrészt beszélhetünk hozzáférési, másrészt használati digitális szakadékról. Vagyis, amikor a fogyatékkal élő személynek finanszírozási gondokkal kell szembenézni egy-egy speciálisan az ő igényeire szabott IKT eszköz vásárlása/vásárlásának gondolata kapcsán.

Fogyatékosság és IKT

Bárki számára belátható, hogy a fogyatékosok csoportja nem egy homogén csoport. Egyedi problémával rendelkező emberek alkotják, akiknek különböznek az igényeik az oktatás IKT használat területén. Egy látássérült embernek a vizuális információk befogadása fogja a legnagyobb problémát okozni, míg egy hallássérültnek az auditív ingerek észlelése. A tanulási zavart (diszlexia, diszkalkulia, diszgráfia) mutató emberek a tanulmányok elsajátítása területén kerülnek hátrányba, a mozgáskorlátozottak a mozgásukban akadályozottak (néha már az oktatási intézménybe való jutás is nehéz számukra). Az autizmussal élő személyek kommunikációs és szociális nehézségekkel küzdenek, melyek kihatnak tanulásukra; a kommunikációs zavart mutatók pedig a verbális kommunikáció területén mutatnak hátrányt. Az értelmi fogyatékos személyek pedig a kognitív és egyéb képességeik terén ütköznek nehézségekbe. Mindegyik csoportot külön támogatni kell, odafigyelni rájuk és speciális nevelési-oktatási igényeikre.  Eltérő képességeikből kifolyóan tanulási stílusuk és szokásaik is eltérőek, melyek az oktatásban szintén nagy odafigyelést igényel(né)nek.

A fenti okok miatt a tanári szerep megváltozását kívánja a fogyatékossággal élő személyek oktatása. Elhangzott a kérdés az előadáson, hogy a tanár speciális tudással, vagy elfogadó attitűddel rendelkezzék. Bevallom, nem vagyok a téma szakértője, nem tudom például, hogy a tanárokat a képzésük során felkészítik-e arra, hogy ha osztályukba esetleg fogyatékossággal élő személy kerül, hogyan kell vele bánni, hogyan kell őt tanítani. Vagy egyáltalán a fent felsorolt fogyatékossági csoportok mindegyikéhez a megfelelő attitűddel, szakmai odafigyeléssel tud fordulni, és erre nemcsak szakmailag, hanem lelkileg is fel van készülve? Véleményem szerint az oktatónak, mind magas szintű speciális tudásra, mind extrém fokú empatikus attitűdre szüksége van egy ilyen személyekből álló közösségben.

Felvetődhet a kérdés, hogy a fogyatékos gyerekek, felnőttek, mennyire integrálhatók „hétköznapi” (de csúnyán hangzott itt ez a szó, de sajnos nem tudom magam jobban kifejezni) társaik közösségébe? Azt gondolom, hogy az integráció mindkét félnek a legjobb megoldás. Egyrészt a fogyatékkal élő személy valódi közösségben tanulhat, nem kell a szociális percepcióktól elszigetelve magántanulóként élnie, vagy speciálisan számukra kialakított iskolákba/csoportokba járnia. Együtt haladhat társaival ugyanazt tanulva, csak speciálisan, egyedileg az ő igényeire szabva (ami a tanártól szintén magas szakmai elköteleződést és odafigyelést igényel a sajátosságok figyelembevétele által). Másrészről a közösség tagjai megtanulják az empatikus viselkedést, a segítőkész attitűd kialakítását, a fogyatékos emberekkel való bánásmódot megismerhetik. Elsajátítják, hogyan is kell fordulni egy fogyatékkal élő személyhez, hogy tudják támogatni őt. Ez elősegíthető közös, kooperativitáson alapuló tevékenységekkel, csoportosan elkészítendő feladatokkal, projektekkel. 

Együtt

Ezt az integrációt kisgyermekeknél igen fontosnak tekinteném, hiszen ha már kicsi korban megismerkednek a fogyatékos emberek speciális életvitelével és igényeivel, felnőtt korukban is pozitíva(bba)n állnak melléjük, és nem tanúsítanak kirekesztő, elszigetelődő magatartást.  Lehet, hogy véleményemmel egyedül maradok, de a legrosszabbnak az egy iskolán belüli „szegregációt” látom, amikor fogyatékos és nem fogyatékos gyerekek külön osztályokba járnak ugyanazon intézmény falain belül. Úgy gondolom, hogy itt a gyerekekben csak a kirekesztés, elszigetelés, „külön helyezés” élménye fog dominálni, és ezt viszik tovább magukkal felnőtt korukra is. Ha már gyerekkorukban is azt látják, hogy a fogyatékkal élők máshova vannak elhelyezve, lehet, hogy felnőttként is ez fogja meghatározni szemléletüket. Viszont arról nincsenek ismereteim, hogy az iskolák infrastrukturális felkészültsége milyen fokon van felkészülve a fogyatékos gyermekek speciális igényeinek kielégítésére: tudnának-e alternatív eszközöket, szoftvereket, programokat, esetleg külön (kvázi pótlásra, az előrehaladás segítésére) órákat  biztosítani.

A fogyatékkal élők számára biztosítani kell az akadálymentesített környezetet, mind a fizikai környezetben, mind a tanulási tartalom terén. A fizikai akadálymentesítés néhány éve szemmel látható lendületet vett: közintézmények, boltok strukturálták át környezetüket. Viszont ez az „átépítési mozgalom” meglátásom szerint, főként a mozgásukban korlátozott személyek igényeire lett szabva: feljárók, rámpák, terek tágítása által. Illetve a látássérültek számára kerül(t) a gyógyszeres dobozok csomagolására, hivatalok sorszámkérő automatáira Braille-írás, és vannak gyengén látóknak, látássérülteknek készített weboldal változatok (habár ezek naprakészsége erősen vitatható). De például a hallássérültek számára ritkán találkozom olyan weboldallal, ahol van lehetőség az auditív képernyőtartalom szöveges feliratozására. (Talán ebben is most kezd egy átalakulás kezdődni, hogy a televízióban feliratozzák, illetve jelbeszéddel is megjelenítik néhány műsor tartalmát. ) 

Végezetül néhány dolgot ajánlanék a témáhaz: az Ability Park, illetve az Esélyek Háza weblapját, mert úgy látom jó célt szolgálnak, és próbálják az emberekkel megismertetni a fogyatékkal élők világát.

„A park érdekessége, hogy valamennyi fogyatékossági ággal kapcsolatban felvonultat izgalmas játékokat: a kerekesszékes akadálypályánál mozgássérült animátorok avatnak be a különböző nehézségek legyőzésére alkalmas trükkökbe; a siketek jelnyelvével és a vele összefüggő logikai- és memória játékokkal hallássérült kollégáink ismertetik meg a gyermekeket. Látássérült animátoraink vezetésével a látogatók tapintási és szaglási érzékeiket tehetik próbára; Csodaváros boltjában és postájában pedig értelmi fogyatékos munkatársaink segítenek abban, hogy megfejtsük a képzeletbeli város intézményeinek szabályait.

Az Ability Park a fogyatékos emberek élethelyzeteit szórakoztató és játékos formában bemutató interaktív élménypark. Célunk, hogy a látás-,hallás- és mozgássérült, autista és értelmi fogyatékos animátorok által bemutatott játékokkal segítsük a fogyatékos személyek beilleszkedését és elfogadását, mindenekelőtt pedig tartalmas és örömteli élményt nyújtsunk mindenkinek, aki játszani szeretne, vagy próbára akarja tenni képességeit! Várunk szeretettel Mindenkit a hét majdnem mindennapján!” (Ability Park)  

„Az Esélyek Házai felállításáról szóló program célja a hátrányos megkülönböztetés valamennyi formája elleni fellépés, valamint az előítéletek csökkentése érdekében a térségben működő szervezetekkel, intézményekkel együttműködés kialakítása volt.

Ezen kívül az információhoz, szolgáltatásokhoz való hozzáférés esélyeinek javítása, a szolgáltatási hiátusok, párhuzamosságok feltárása, valamint a kirekesztett, tartósan hátrányos helyzetű csoportok társadalmi befogadását elősegítő integrációs programok generálása, a megvalósításukban való közreműködés is az esélyházak feladatai közé tartozott.” (Esélyek Háza)

Ez pedig az ajkai Molnár Gábor Műhely Alapítvány Fogyatékkal élők nappali gondozóintézetének diákjaiból alakult zenekar honlapja. Érdemes belehallgatni a zenéjükben.  A honlapot itt találjátok. 

HANGADÓK, fellépés, 2011-05-24-27. - Ljubljana

Egy érdekes cikk a témában megtekinthető itt: Will the digital age be accessible?

No Arms No Legs No Worries

Önreflexió a konnektivista létemről

Nyílt oktatási formák a felnőttképzésben. Felnőttképzési jó gyakorlatok online és virtuális környezetben.

Kísérlet- kutatás

Lassan megszokom a kutatásra használt ’fehér egér’ szerepet, ami az elmúlt félévben rám ragadt. A Second Life-ban ez már egy természetes velejáró, utolsó évesként pedig a szakdolgozati kérdőívek kitöltése miatt sem jelent már problémát. Az Információtudomány és média a 21. század elején elnevezésű kurzus indulásakor is kitöltöttem egy kérdőívet, mely a fenti, konkrét egyetemi konnektivista tárgyunkkal állt összefüggésben, habár már sem a konkrét kérdésekre, sem a válaszaimra nem emlékszem.  Ennek a kutatásnak ez eredményeiről szólt a heti előadás, mely reflexiója olvasható ezen posztomban.

Őszintén szólva a téma láttán részletekig menő ismertetésre, elemzésre, kivesézésre számítottam, de helyette csak egy „témakörönként” értékelő előadást kaptam (ami nem rossz, de érdekeltek volna az egyes válaszok eredményei, az ebből levonható következtetések, összefüggések stb.). Nem is foglalkoznék tovább a hiányérzetemmel, lássuk inkább a konkrétumokat…

A következő mondat hangzott el: A KONNEKT csoport „Lehetőség a hallgatók számára, hogy saját maguk oszthassák be a tanulásra szánt idejüket, és megismerkedhessenek eddig nem használt IKT eszközökkel.” Valóban, egyet értek a mondattal, de kikívánkozik egy ’de’. Egyetértek, a saját időmenedzsmentünk felértékelődik/felértékelődött a kurzus teljesítése során, de ez nem csak a jelen csoportra igaz. Megannyi példát lehetne hozni az élet bármely területéről, ahol én magam osztom be a tanulásra fordított időmet (meg úgy általában AZ indőmet). Ez szerintem nem csak a KONNEKT csoport (és nem csak a konnektivizmus) sajátossága. Az eddig nem ismert IKT eszközök használatához is ambivalensen fordulok. Érdeklődésemből fakadóan eddig is szívesen próbáltam ki új „kütyüket”, alkalmazásokat, szóval nálam ez a tagmondat sem igaz. De tény és való, hogy például a Twittert már ismertem korábbról, megnéztem, kipróbáltam egy ismerősöm által, de nekem akkor nem nyerte el a tetszésemet, így a regisztráció is elmaradt. Most viszont a megismert eszközök között az egyik kedvencem lett…

A fenti mondat után, rögtön egy másik megállapítás következett: A hallgatóknak a kurzus által adott a „Magasabb szintű önismeret lehetősége: mik a korlátaim, mire vagyok képes, feladom-e, ha valami nem megy, képes vagyok-e önszabályozásra.” Ezzel már teljes mértékben egyet tudok érteni. Mivel eddig ismeretlen magasságokba szárnyalt a kurzus követelménye, a kezdetek kezdetén voltak kételyeim a teljesíthetőség terén, de főként kíváncsiságból csatlakoztam mégis. A korlátok felismerése, és a ’folytassam vagy feladjam?’ gondolatok kétszer futottak át az agyamon az elmúlt hónapokban. Először a tavaszi szünet után, mivel a két hét kevésbé intenzív munka elkényelmesített, kizökkentett az addigi ritmusból, és elbizonytalanodtam kicsit. A másik megingás nemrég volt, a négy napos ünnep után, szintén a fenti ok miatt. De azt vettem észre magamon- a hátunk mögött lévő 8 hét alatt-, hogy ha már benne vagyok, nap, mint nap órákat foglalkozok vele, csinálom a feladatokat (néha az alvás rovására), akkor már nem tűnik irreálisnak a teljesíthetőség. Néha könnyebben jön az ihlet egy-egy bejegyzésnél, néha nehézkesebben, de megoldhatónak vélem. Így a végéhez közeledve pedig egyre pozitívabban tekintek vissza (és nem a megszépítő messzeség miatt J ) a kurzusra, a feladatokra.

Időtényező

Az időtényező itt is hangsúlyos kérdésként jelent meg. A kutatás alapján ez a legkritikusabb pont a lemorzsolódás terén. Aki „kiesett” a kurzusból, vagy meg sem próbálta, ezt jelölte meg, mint legfélelmetesebb „mumus”: nincs napi több órája arra, hogy érdemben tag lehessen a csoportban, megírja a blogot, kommenteljen, használja az eszközöket. Valóban soknak tűnik (elsőre meg főleg), de azt hiszem a csoportban maradt aktív tagok az idő, mint akadályozó tényező szerepét megcáfolták. Persze vannak egyéni élethelyzetek- munkahely, több helyen/ szakon való egyidejű tanulás, család stb, amik valóban nem kompatibilisek a konnektivista kurzusunkkal-ezt mindenképp el kell ismerni. 

Az internethasználat átlagos ideje a válaszadók szerint napi 1-5 óra. Ezt én is reálisnak tartom, mivel néha több idő kell, mert lemaradásban vagyok, jó irányba haladnak a kommentek és éppen egy eszmefuttatás közepén vagyunk, amelyből nem akarok „kiszállni”, vagy csak elkalandozok a szakirodalmak, cikkek, tweet-ek között. Néha pedig, ha a csoport aktivitás is kicsit csökken, elég pár komment, vagy tweet. A Facebook-ot jelölték be a legnépszerűbb portálnak-kell ezt magyarázni? (Szinte azzal kelünk, azzal fekszünk, hiszen ott van az „élet”.)

Elhangzott, hogy a kurzus résztvevői között a Badoo-t senki sem ismeri. Igaz. Én sem.

Teljesíthetőség

A teljesíthetőség kérdése egy érdekes terület. A kitöltők 68%-a úgy vélte, hogy a konnektivista kurzusunk sokkal nehezebb, mint egy másik kurzus. Igaz ez is. Nem szeretném leminősíteni egyik kurzusunkat sem, de ez messzemenőkig egy más dimenzió. Sőt, az, hogy nehezebb, szerintem csak az érem egyik oldala, mert más is. Más, mert ritka az olyan tantárgy, akol ennyi szabadságot kap egy hallgató. Általában a kurzus kezdetén megtudjuk miről lesz szó, majd a követelmények szerint: vizsga, beadandó vagy prezentáció lesz a vége. Az, hogy menet közben tanul-e a hallgató (mit és milyen mélységben), csak az esetek elenyésző számában fordul elő. Erre itt állunk egy olyan kurzussal szemben, ahol folyamatosan kell teljesíteni, ahol nyilvánosak az irományaink (így hozzáférünk egymás „gondolataihoz”), ahol véleményt formálhatunk, ahol azt írjuk le, ami minket az adott témán belül érdekel… közben a mi kognitív térképünk építkezik, s közösen a csoporttagokkal is munkálkodunk egy közös produktumon. Azért ez merőben más, joggal merülhet fel, hogy lehet-e ezt teljesíteni. (Habár megjegyezném, hogy szeretem a kihívásokat, így számomra érdekes volt ez a megváltozott szituáció, és, hogy mit lehet belőle kihozni).

Láthattuk, hogy a kérdőív eredményei között szerepel a fogalomtérkép ellenesség. Nem igazán értem ezt, mivel az egyik legegyszerűbb feladatnak tűnik számomra. De elismerem, hogy vizuális típus vagyok, és lehet, hogy nekem emiatt nem ellenszenves a Mindmeister használata.

A kutatás a már fent is megemlített lemorzsolódás okainak az időtényezőt, illetve a motiváció elvesztését jelölte meg, melyekben látom a realitást én is. Motiváció (külső és/vagy belső) és szabadidő nélkül valóban a lehetetlenség határát súrolja (vagy át is lépi) a teljesíthetőség.

Az elvárások a megkérdezettek szerint nagymértékűek. Igen, ezt tudtuk, láttuk, tapasztaltuk/tapasztaljuk. De, mint a teljesíthetőségnél leírtam, számomra nehéz ezt összehasonlítani a többi kurzusunkkal, mivel teljesen más a követelmény és tanulási mód(szer). Nyilvánvaló, hogy az elvárásoknak is igazodni kell ehhez. Elhangzott, hogy az elvárásoknak való megfelelés küzdelmes volt, de mostanra már rutin szereztünk. Számomra ez megint csak egy féligazság. Valóban lett tapasztalunk az időmenedzsment, a teljesítés, az eszközök használata terén. De minden bejegyzés más, újat kell alkotni, más szemszögből nézelődni, amire a rutin nem nyújt megoldást, ide például nyitottság, kreativitás és tájékozódás kell. Másrészt néha a fáradság felülkerekedik a „rutinon” (lásd feljebb a szünetek utáni elbizonytalanodást).

Végezetül elhangzottak további érdekességek a kurzussal, csoporttal kapcsolatban, melyeket megosztott velünk az előadó.

Az a bizonyos adatösszesítő táblázat is helyet kapott az előadásban, nevezetesen, hogy fontos tényező a résztvevők életében. Igen, én magam is sokszor megnyitom és keresem az ’ok’ (vagyis teljesített) jelet. De csak biztonságérzetből, nem a kommentek, blog, tweet-ek számosságának meglétét illetően. Megnézem, hogy elkönyvelték-e a hetemet, rendben megvannak a részfeladataim, s ez egyfajta megnyugtatás is nekem.

Megfigyelők hada. Mivel a Facebook csoportunk nyílt csoporttá változott időközben, vannak külső szemlélőink, illetve az üzenőfalunk is hirdeti aktív tevékenységünket. Többen is nyomon követik a csoportban való ténykedésem, s néha, egy-egy általuk is érdekesebb témánál jelzik, hogy szívesen hozzászólnának, de sajnos nem tudnak a csoport jellegéből adódóan. Valóban, nekem is hiányoznak a külső kommentek, az új nézőpontok, vélemények miatt, illetve, hogy egy más szakterületről érkező, hogyan látja/látná a heti témát.

Az utólagos pótlási lehetőség kérdése egy érdekes momentum. Egyrészt a konnektivista kurzus nem támogatja a lemaradást, utólagos felzárkózást, hiszen pont az első bejegyzés impulzív gondolatai „avulnak” el. De a csoportban előfordulnak „késve érkezett” bejegyzések. Személy szerint én ezeket is szívesen elolvasom, mert érdekel, hogy azóta változott-e  a véleményem a témáról, vannak-e új források, ötletek, gondolatok, mennyiben kapcsolódik a korábbi témákhoz, utal-e rájuk (vagy előre). 

Digitális álomképek

Csoporttársaimnak köszönhetően a héten rengeteg eddig általam számításba nem vett gondolat magával ragadott. Véleményem szerint e témát alaposan körbejártuk, így az összefoglalás gyanánt csak pár felvetődött kérdést jegyzek be, s próbálok inkább néhány új honlapot, definíciót behozni, amivel idő közben találkoztam. Ezáltal elkerülhető az ismétlés ismétlésének az ismétlése (J), illetve talán egy új lendületet adhatunk a témának a hátralevő időben.

Bemelegítésnek egy videót ajánlok a technika fejlődéséről szigorúan az oktatás szemszögéből nézve:

Digitális kompetenciák

Szó esett a digitális kompetenciákról, ezek hiányosságáról (és lehetséges okairól). Mit jelent a digitális kompetencia? Az ISTE sztenderdjei alapján az összes kompetenciával rendelkeznünk kell? Alapkompetenciának tekinthető a digitális kompetencia, tehát elvárható mindenkitől a megléte? (Abban viszont talán mindannyian egyetértettünk/egyetérthetünk, hogy a digitális kompetenciák megléte, még nem feltételezi a digitális eszközhasználatot.)

2010-ben indult egy 24 hónapos kezdeményezés, amely megbízói: az Európai Bizottság, az Oktatási és Kulturális Igazgatóság, a Jean Monet, egyéb partneri kapcsolatok és ügynökségek. A program fő célkitűzései a következők:

• meghatározni a a digitális kompetencia (DC) legfontosabb összetevőit a tudás, készségek és hozzáállás szempontjából
• fejleszteni a DC keretet/iránymutatást adni, hogyan lehet érvényesíteni európai szinten, figyelembe véve a vonatkozó jelenleg rendelkezésre álló kereteket
• javaslatot tenni az  ütemterv lehetséges használatára és felülvizsgálatára a DC keret valamennyi szintjén a tanulókra vonatkozóan

„A digitális kompetenciát lehet tágan értelmezi, úgy mint a magabiztos, kritikus és kreatív IKT használat a munkával kapcsolatosan, a foglalkoztathatóság, a tanulás, a szabadidő, az integráció és/vagy a társadalmi részvételt területén. A DC egy transzverzális kulcskompetencia, amely mint ilyen, lehetővé teszi a kulcskompetenciák megszerzését (pl. nyelvi, matematika, tanulás tanulása, kreativitás).  Ez azt jelenti, hogy többek között az úgynevezett 21. századi készségek kialakítását kell az állampolgároknak elsajátítani, amelyek biztosítják az aktív társadalmi-gazdasági életben való részvételt.” (saját fordítás, forrás: itt)

Digitális állampolgárság

A témahét alkalmával a digitális állampolgári lét összehasonlításra került a hagyományos értelembe vett állampolgári léttel.

Felvetődtek a kérdések: Van olyan, hogy digitális állam? Hogyan lesz valaki digitális állampolgár? Milyen feltételei vannak? Ha a digitális kompetencia megvan automatikusan digitális állampolgár lesz valakiből? Vagy van valamiféle „vízum” igénylés? Ha igen, mennyi időre szól? Vannak fokozatai a digitális állampolgárságnak? És úgy általában, valóban összehasonlítható a hagyományos állampolgári léttel? És a többi, és a többi. Persze csak a metaforák talaján maradt a kérdések halmozása, mert nem sikerült konszenzusra jutnunk a 'digitális állammal'- mindenkinek mást jelent (már akinek egyáltalán jelent valamit).

Azon már szerintem meg sem lepődik az ember, hogy külön honlapok foglalkoznak a digitális állampolgári léttel (például itt), ahol természetesen meg is kapjuk a definíciót, ami körülbelül így hangzik magyarul: „a digitális állampolgárság a normáknak megfelelő, felelősségteljes magatartás a technológia területén” (http://www.digitalcitizenship.net/Nine_Elements.html) (azért ez kicsit más, mint amiről mi eddig beszéltünk…) 

Ugyanezen honlap szerint 9 elemi egysége van a digitális állampolgárságnak, lássuk őket szép sorjában, s hogy mit is jelentenek ezek:

1. Digitális hozzáférés: teljesen elektronikus társadalmi részvétel. Minden embernek biztosítani kell a technológiai hozzáférést.

2. Digitális kereskedelem: termékek elektronikus vétele és eladása. Az embereknek be kell látniuk, hogy a piacgazdasági folyamatok nagy része elektronikus úton történik, általánossá válnak az internetes vásárlások. Ami veszélyt is rejt magában, hiszen egyes országok törvényi vagy erkölcsi szabályozásán túllépnek a kínált szolgáltatások (illegális letöltés, pornográfia, szerencsejáték).

3. Digitális kommunikáció: elektronikus információcsere. Mindenkinek lehetősége van kommunikálni, együttműködni, kapcsolatot tartani bárkivel, bárhol és bármikor. Sok felhasználót nem tanítottak meg arra, hogyan hozzon döntéseket ebben a megváltozott szituációban.

4. Digitális írástudás:  tanítás és folyamatának megismerése a modern technológiák alkalmazásával. Alaposan át kell gondolni, hogy az iskolában milyen technológiákat tanítsanak, és hogyan, illetve, meg kell mutatni a tanulóknak, hogy hogyan tanuljanak a digitális világban.

5. Digitális etikett: elektronikus magatartási normák vagy eljárások. Az embereket a technológia használata előtt meg kell tanítani a digitális világ szabályaira etikettjére.

6. Digitális jog: elektronikus felelősség a cselekedetekért. Etikus magatartást kel tanúsítani a digitális világban is, tehát be kell tartani a törvényi előírásokat. Etikátlan például: adatlopás, levélszemét küldést, vírusok terjesztése, plagizálás…

7. Digitális jogok és kötelességek: a szabadságjogokat kiterjeszteni mindenkire a digitális világban. Digitális polgároknak is joguk van például a magánélethez, a szólásszabadsághoz.

8. Digitális egészség és wellness: testi és lelki jólét a digitális technológia világában. Nem csak a fiziológiai jelekkel (romló látás, ismétlődős stressz), hanem a mentális problémákkal is (internet függőség) foglalkozni kell. A felhasználók figyelmét fel kell hívni a veszélyekre, tanítani kell őket az elhárításukra.

9. Digitális védelem (önvédelem): elektronikus óvintézkedések, melyek garantálják a biztonságot.  Ugyanolyan tudatosan kell védeni digitális nyomainkat, mint otthonunkat. Vírusvédelem, biztonsági mentés, túlfeszültség elleni védelem. (Erre egy jó kezdeményezés olvasható egyébként itt is.)

(Ha ezt mind elsajátítom, akkor leszek digitális állampolgár? De eddig más jellegű feltételrendszereket ismertünk meg, boncolgattunk... Ezek szerint ahány fajat értelmezés, annyi fajta digitális állam létezik?)

Digitális írástudás

„A digitális írástudás esetében környezetünk összetettsége folytán nemcsak készségek elsajátíttatásáról van szó, hanem megértésről, értelmezésről és kontextusok megismeréséről, felismeréséről is. A digitális írástudás ezért ad intellektuális keretet a felismerés, a megértés, a kritikus értékelés és a gondolkodás számára. A tudatosság, a beállítódások és képességek olyan együttese, amely lehetővé teszi, hogy megfelelően használjuk a digitális eszközöket és intézményeket a digitális források azonosítására, elérésére, kezelésére, integrálására, értékelésére és szintetizálására. Ezen túl segíti az új tudás és a média-megnyilvánulások létrehozását, a másokkal történő kommunikációnkat, illetve azt, hogy reflektáljunk erre a folyamatra.” (Koltay Tibor: Digitális írástudás-Web 2.0-pedagógia http://tani-tani.info/101_koltay)

Ehhez a témához kapcsolódik ez a videó is:

„A digitális írástudás fogalma csupán a használatra/nem használatra vonatkozik: az eszközök és alkalmazások kihasználtságának és felhasználási területeinek az információs írástudás lehet mértékegysége…a digitális írástudatlanság társadalmi probléma, és az államnak fontos feladata foglalkozni vele, hiszen a digitális írástudás, egyben esélyegyenlőségi kérdés is.”- hangzik el a videóban

Felhasználtam:

• Digitális állampolgárság: http://www.digitalcitizenship.net
• Digitális kompetenciák: http://is.jrc.ec.europa.eu/pages/EAP/DIGCOMP.html
• Koltay Tibor: Digitális írástudás-Web 2.0-pedagógia http://tani-tani.info/101_koltay

Ajánlom:

• Annak, aki nemzetközi véleményeket is szívesen olvasna a témában: http://www.digitalcitizenship.net/Publications.html
• Enabling Digital Citizenship http://www.epractice.eu/files/European%20Journal%20epractice%20Volume%2011.7.pdf
• Digitális írástudás az EU-ban http://ec.europa.eu/information_society/tl/edutra/skills/index_en.htm

Digitális nemzedék elméletek. Felhasználói szokások, életkorok és IKT kompetencia

Számomra a digitális, számítógépes technika használata nem okoz nagyobb gondot, magabiztosan kezelem a programokat, illetve viszonylag könnyen sajátítom el az új dolgokat. Igen, a digitális nemzedék tagja vagyok, digitális bennszülött vagyok- néha csipegető, néha új hódító (vagy a közismertebb X-Y-Z generációs felosztás szerint, az  Y generáció tagja). A digitális bevándorlók viszont már felnőttként (netán idősebb korban) találkoztak a technikai újításokkal, kifejlesztették magukban az elsajátításhoz szükséges készségeket, de a gépek, programok használatában „akcentusuk” van. „A digitális bevándorló akcentus” abban nyilvánul meg, amikor első gondolatunk helyett csak második az Internet, amikor információra van szükségünk, vagy amikor elolvassuk valamelyik számítógépes program kézikönyvet és nem abból indulunk ki, hogy úgyis rájövünk hogyan működik használat közben. Az idősebb generáció másképpen szocializálódott, mint gyermekeik, és most tanulja az új nyelvet” (Felosztás eredete, idézet: Prensky, 2001. http://goliat.eik.bme.hu/~emese/gtk-mo/didaktika/digital_kids.pdf)

Az előadáson elhangzott felosztás szerint a homo oralistól (beszélő ember) a fejlődés során a homo interneticusig (internetet használó ember) vezet az út. „Útközben” fejlődött, a technika, a számítástechnika, mely az internet-így a digitális világ - elterjedésének a bölcsője. Rövid fejlődéstörténet a teljesség igénye nélkül: Kezdetben vala az abacus. Majd jöttek a logarlécek. Majd Pascal és az első automata számológép. Majd Babbage programozható gépe. Majd a lyukkártya. Majd a II. világháború és felgyorsultak az események: ABC, Mark I, MARK II , Neumann János és a Neumann - elvek, ENIAC, UNIVAC, IBM,  Kemény János és a BASIC programnyelv, Kalmás László- játékelmélet-algoritmusok, IC, a mikroprocesszor, aztán jött Bill Gates és Paul Allain az Altair- Microsofttal, Charles Simonyi, PS/2, Macintosh, laptop, hajlékonylemez, multimédia, Pentium, iPad, tablet, optikai számítógép. (bővebben itt)… Szó szerint a technika száguld mellettünk. Vagy előttünk…és mi próbáljuk utolérni… Vagy digitális bevándorlók vagyunk,/leszünk vagy digitális bennszülöttek… 

De mit is takarnak ezek a fogalmak?

Úgy vélem, hogy a digitális bevándorlók és a digitális bennszülöttek között nem lehet éles határt meghúzni, hogy ki hova „sorolható be”. De talán a technika/innováció elfogadása, megismerési vágya, az alkalmazási igények mentén választhatnánk el a két felhasználói csoportot egymástól. Ám óriási különbségek figyelhetők meg az azonos csoportban lévők között is, elsősorban az IKT technológiák használata, digitális kompetenciák és készségek területén.

Digitális bevándorlók (digitális telepesek)

Ők azok, akik nem születtek bele a digitális világba, de életük során próbálnak alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Közöttük akadnak ’kívülrekedtek’, akik nem használják a modern technika vívmányait, nem veszik igénybe az internetet, elutasítják ezeket az eszközöket. A ’derékhad’ követi a fontosabb változásokat, de nem mélyed el a tartalmakban, a programokban, csak annyiban engedi be az éltébe a digitális világot amennyire például a munkájához, technikát igénylő magánéleti mozzanataiban igénye van rá (pl. Skype-ot használó nagyszülők, akik az internetet szinte csak erre használják). A ’hódítók/felfedezők’ már jelen voltak az internet megszületésénél, így jobban érdekeltek a használatában is, könnyebben boldogulnak, de nem ez határozza meg alapvetően az életüket. Mindhárom kategóriára jellemző a „digitális akcentus”. Erre a legjobb példa, mikor a dokumentumokat, emailokat inkább kinyomtatják, mert úgy kényelmesebben tudják elolvasni, mint a képernyőt figyelve, illetve inkább postai úton adnak fel levelet az elektronikus üzenetküldés helyett.

Digitális bennszülöttek (digitális nomádok)

Ők azok, akik már az internet megjelenése utáni korban élnek. A ’leszakadók’ lehetnek elszigeteltek, technofóbok, vagy érdektelenek, lényegét tekintve a közös bennük, hogy önként nem közelítenek az internet felé. A ’csipegetők’ véletlenszerűen használják a technikát- csak ha szükségük van rá, lehetnek ’szörfölők’, ’játékosok’, ’bloggerek’, vagy ’szemetelők’.  Az ’új hódítók’ professzionális módon nyúlnak a technikához, ismerik az újításokat, a tartalom bővítéséért próbálnak lépéseket tenni. Ez utóbbi csoport tovább bontható: ’architects’, ’kreatívak’, top seeds’ felhasználókra.

Ez a nemzedék az információkat azonnal akarja. Ezzel én is így vagyok. A polcomon ott ülnek a lexikonok, mégis ha sürgősen szükségem van egy adatra, először az internethez nyúlok. Mert gyorsabb, mert látványosabb a sok multimédiás eszközzel: mert jobban érzem magam, ha kép/video is párosul a tények mellé- amennyiben ez lehetséges. Ám mégsem vagyok ingerfaló, például szívesebben olvasok egy könyvet, mint hogy az interneten böngésszek, vagy ott olvassak (ez lehet, hogy ’sometimes online’? lét, ha már volt always online). Általában multitask üzemmódban létezek. Párhuzamosan végzek tevékenységekhez mind az interneten, mind azon kívül, de a nagy koncentrációt megkövetelő dolgokkal (tanulás vagy munka) csak teljes csendben tudok haladni- az internet okozta „zajok” nélkül. Mégiscsak van igazság ebben: “Human information processing is insufficient for attending to multiple input streams and for performing simultaneous tasks,” write the study's authors Reynol Junco and Shelia R. Cotton. (http://mashable.com/2012/02/29/facebook-homework-lower-grades-study/) Továbbá hálózatosodtam is, webkettő (vagy másfél- még mindig ez a dilemmám) vagyok, ismerem és használom több szegmensét a social media-nak , informális tanulócsoportokban tevékenykedek, sőt már a Second Lifeban is jelen vagyok. 

Digitális nemzedék oktatási-pedagógiai szemmel nézve: A digitális világba beleszületett „generáció tagjai, az egyre gyorsabban fejlődő kommunikációs technika különböző digitális eszközeit (számítógép, internet, „web2” eszközök, mobiltelefon, okostelefon, tablet stb.) a pedagógusok szemével nézve boszorkányos ügyességgel használják. A használatot, különösen az iskolai használatot, lassan az intézmények nem tudják kezelni, hiszen a pedagógusok nagy részének fogalma sincs arról, hogy a gyerekeknél levő eszköz és az adott gyerek digitális eszközhasználati kompetenciái közösen mire képesek.” (http://www.osztalyfonok.hu/cikk.php?id=1019)

Na, akkor ezzel lehet vitatkozni, kíváncsi vagyok a véleményekre- habár a csoport reggeli Facebook kommunikációja némileg már ellőtte a poént.

 „2000 óta felnövőben van egy új generáció: a mostani óvodások vagy alsós kisiskolások, akik a tényleges írás-olvasástudás előtt tesznek szert IKT kompetenciára és „információs írástudásra”. A számítógépes ellátás és a szélessávú internet-hozzáférés elterjedésével ugyanis ebből a korosztályból sokan 3-4 évesen elkezdik aktívan használni a számítógépet, hogy a legújabb játékokkal játsszanak, állatos „cuki” képeket, videókat nézegessenek a Flickr-en, vagy a YouTube-on.” (http://mipszi.hu/cikk/091129-internet-generacio-utan?page=0,1) 

Én nem csodálkozom el ezen a jelenségen, hiszen napjainkba minimum(!) egy számítógép vagy laptop megtalálható a háztartásokban, s a gyerek azt látja, hogy szülei használják, így őt is érdekelni kezdi. Hosszasan lehetne vitatkozni róla, hogy jó, vagy rossz hatással van ez a kisgyerekekre, fejlődésükre, konstruált valóságképükre- de én a szkeptikusok közé tartozom, nem vélem helyes dolognak, hogy már az óvodások is a gép elé üljenek (főleg ne felelős szülői felügyelet nélkül).

”…az emberiség történetében most először, a gyerekek valami fontos felett gyakorolnak hatalmat. A szüleik legfeljebb a kisvasutat és a babavilágot irányították, a ma gyermekei azonban vezéregyéniségei egy digitális forradalomnak, ami átalakít minden társadalmi intézményt” http://mipszi.hu/cikk/091129-internet-generacio-utan

Ezekhez a gondolatokhoz kapcsolódva érdemes egy videót is megnézni:. 

A Csepeli- Prazsák- féle internetes felhasználói típusok közül talán tanuló- informálódó lennék. Viszonylag széles körben használom a webet, belopódzik a mindennapjaimba, ha akarom, ha nem. A szabadidőmben viszont alig játszik szerepet: maximum megnézem a moziműsort, vagy megrendelek egy könyvet, amit el akarok olvasni, de nincs nagyobb térnyerése. Sosem játszottam internetes játékokkal, amivel mégis, az meg nem tetszet meg annyira, hogy többször/többet is kipróbáljam.

Óra végén felmerült a kérdés: Hogyan lehet az oktatást ezekhez a sajátosságokhoz illeszteni? Nem tudok és nem is akarok kielégítő válaszokat adni, de egy kósza gondolatot példaként feljegyzek, amit elképzelhetőnek tartok. Nagy szenvedélyem a nyelvtanulás. Szerencsés helyzetben voltam, mert a gimnáziumi tanáraim remek könyveket választottak a német illetve angol nyelvhez. Szép színes képeket (nagy előny a vizuális típusúaknál J), rengeteg hanganyagot tartalmazó tankönyveket természetesen munkafüzetekkel. Szerettem ezekből tanulni. Viszont a szavak tanulása nagyon nehezen ment, ami pedig alapja lenne az idegennyelv tudásnak. Kénytelen voltam belátni, hogy nekem, aki nem tud magolni, nagyon időigényes folyamat egy-egy szódolgozatra felkészülni, egy új lecke anyagát elsajátítani. Aztán egy PC boltban találkoztam egy elektronikus szótár programmal, s rájöttem, hogy van hatékonyabb módja is a szótanulásnak számomra. Manapság még több lehetőség áll rendelkezésre a könnyebb tanulásra az osztálytermekben. Például remek szótanító programok vannak az interneten melyekkel szórakoztatóbbá tehető egy nyelvóra, játékossá tehető a nyelvtanulás, úgy, hogy a hatékonyságából nem veszít.

(Itt egy magyar, követendő jó példa. – „Felosztottuk a csoportokat, elkezdődött a játék.  A lelkesedést, amit a játék keltett, soha nem láttam még ebben az osztályban. Sőt, talán egyik órámon se, ilyen mértékben. Az egyik csapat tagjai, akik épphogy vezettek, állva játszották végig, annyira izgultak. A kérdéseket mind tanultuk, és végre erőfeszítéseket tettek a legrosszabb tanulók is, hogy megmentsék a csoport becsületét. Gratuláltak egymásnak, pacsiztak mikor jó választ adtak. Szoros küzdelem lett az óra végére. Nyertest hirdettünk, de mégis mindegyik csapatnak volt sikerélménye, és érezték, ez az óra olyan volt, amire emlékezni fognak.”) http://tanarblog.bf.hu/internet-a-tanoran/2853-mindent-vagy-semmit-azaz-jeopardy?utm_source=tan%C3%A1rblog&utm_medium=twitter

Update: Erre a videóra ma bukkantam rá, de érdemes megnézni, : (Féloldalas netgeneráció- Fehér Péter, Hornyák Judit, mtv1 videotár)
http://videotar.mtv.hu/Cimkek/f/e/feher_peter.aspx