Iskolapadtól a Ustreamig… - Reflexió  az első Távoktatás és e-learning előadásra: Didaktikai modellek. Az oktatási folyamatot meghatározó alapelvek

Én ezt már egyszer tanultam!

Iskolapadban ülve, frontális előadás formában, füzetbe jegyzetelve, a szemeszter végén kollokviumi teljesítéssel.

Most pedig itthon, a kedvenc fotelomban ülve, Ustreamen keresztüli élő adást nézve (sőt akár visszanézve), számítógépen jegyzetelve, gyakorlati teljesítéssel (méghozzá milyennel!) záródó kurzus keretin belül…

Nem ugyanaz a kettő!

Pedig az első sem volt régen, körülbelül 5 évvel ezelőtt. A téma ugyanez volt, a tartalom nagyrészt ugyanez volt, mégis valami változott. De mi? A körülmények? A technikai fejlődések, lehetőségek? A tanár-diák hozzáállás? Mindegyik?! Itt bizony valamiféle szemléletváltás volt, ami számomra szimpatikusabb (ha úgy tetszik „emészthetőbb”) formába terelte a Távtanulás és e-learning kurzust. Nem is értem miért nem gondoltak erre előbb: ha már a tárgy neve Távtanulás, miért tanuljuk formális keretek között?  Miért nem tapasztaljuk meg az elméletet a gyakorlatban? Nekem így érdekesebbnek tűnik, szerethetőbbnek, információgazdagabbnak, amiből többet profitálhatok, mint egy jelenléti oktatásból.

De miről is volt szó a szerdai előadáson? Felvázolom a számomra lényeges momentumokat sorban....

Ha didaktikáról beszélünk, a mindennapokban főként az oktatás, tanítást-tanulást értjük alatta. Ha tudományosan közelítjük meg a definíciót, akkor eltérő koncepciókkal ismerkedhetünk meg, de röviden: az andragógiai didaktika maga a tanuláselmélet.

Cube kibernetikai-információelméleti didaktikai modelljével én csak részben tudok azonosulni. Egyetértek abban, hogy a folyamatokat úgy kell kialakítani, hogy a hatékony legyen. Ez komoly tervezést, átgondolást és kidolgozás követel.  Viszont egy gépiesen működő, matematikai szabályokon alapuló távoktatás számomra ellentmondásos: éppen a rugalmasságot várnám el ebben az oktatási formában, nem egy előre rögzített, merev struktúrát! (Talán emiatt sem terjedt el ez a koncepció.)

Möller tanulási célorientált modellje már szimpatikusabb. Elfogadom az oktatási célok meghatározás- célok hierarchiája- tanulók kontrollja hármas középpontba állítását. Gyakran az oktatásban elveszik a humánum, sokszor (főleg a közoktatásban) a tanárok „tanítanak”, de nem „tudást adnak át”. Tanítanak, hiszen ez a dolguk, de évek óta ugyanazt és ugyanúgy tanítják, nem igazodva a tanulókhoz,  igényeikhez. Nem a művelés a cél, csak a tanóra megtartása, ami egy óriási hiba. Pedig bőven lehetne válogatni a pedagógiai (didaktikai, technikai) módszerek és eszközök között…

Carroll- modellje

Carroll még jobban kiterjeszti a „fontos tényezők” körét: tanuló adottsága, tanítás megértésének képessége, tanítás minősége, tanulási alkalmak száma, tanuló kitartása. A tanulási hatékonyság egyenlő a feladat elvégzéséhez rendelkezésre álló idő és a szükséges idő hányadosával. Ez még mindig túl matematikai megközelítés...

Bloom- modellje a sikeres tanulás feltételeit, módját kutatja. Szerinte eredményesen tanulni nem más, mint tanulás (időtényező) útján teljesíteni a követelményeket megfelelő motivációval. Valahogy így lehetne a koncepciót ábrázolni:

Bloom modelljE

Az oktatási folyamat mikrostruktúrájának értelmezési lehetőségének (Nagy Sándor és Falus Iván) kiindulópontja a figyelem, motiváció, teleologikusság hármas egysége volt. Ezen kívül az oktatási folyamat megköveteli, hogy tanuló és tanár együtt működjenek (ez érvénye mind a hagyományos, mind a távoktatásra- lásd: SL konzultáció). Ez a modell már felismerte az előzetes tudás, előzetes ismeretek fontosságát, mivel a tananyag feldolgozása a cél. (Hiszen nem taníthatunk egy asztalost egyből szekrényt készíteni, amikor sose volt még dolga dekopírfűrésszel…  De hogy ez hozzánk közelebbi területet említsek: mielőtt a nyelvtanulást újrakezdjük egy nyelviskolában, ott is felmérik mit tudunk, mire emlékszünk, milyen szinten vannak nyelvi készségeink.) Az oktatási folyamat lényege egy ábrában egyszerűen felvázolható, az egyes lépések logikus sorrendben követik egymást, ahol nem lehet kihagyni egy elemet sem. 

Az oktatási folyamat 4 fő lépése

Báthory Zoltán volt az egyik képviselője a differenciálás modelljének, ami a tanulók közötti különbségek kezelése felől közelítette meg a didaktikát. Ennek alapjait én az előzetes tudásméréssel kapcsolnám össze: meg kell ismerni a korábbi tudáselemeket, s ez alapján kell kidolgozni a fejlesztési tervet, a tanulási célokat és mérföldköveket. 

A koncepciók gyors átnézése után áttérnék inkább egy számomra érdekesebb témára a távoktatásra és e-learningre, melyben kiaknázatlan lehetőségeket látok.

A távoktatás egy lehetséges definíciója:

 „A távoktatás fedi mind a tanulási tevékenység, mind pedig a tanítási (oktatási-nevelési) tevékenység összes elemét, amelyeket a távolság (-ok) legyőzésének igényével létrehozott igen dinamikus és komplex pedagógiai kapcsolategyüttes fűz össze egyetlen közös folyamattá.” (Kovács Ilma (1996): Új út az oktatásban? A távoktatás. Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem

Felsőoktatási Koordinációs Iroda, Budapest. 34. o.)

E-learning lehetséges értelmezése:

„Az e-learning olyan, számítógépes hálózaton elérhető nyitott - tér- és időkorlátoktól független - képzési forma, amely a tanítási-tanulási folyamatot hatékony, optimális ismeretátadási, tanulási módszerek birtokában megszervezve mind a tananyagot és a tanulói forrásokat, mind a tutor-tanuló kommunikációt, mind pedig az interaktív számítógépes oktatószoftvert egységes keretrendszerbe foglalva hozzáférhetővé teszi a tanuló számára.” (Forgó Sándor (2005): Az eLearning fogalma. In: Hutter Ottó – Magyar Gábor - Mlinarics József: E-learning (eLearning kézikönyv), Műszaki Könyvkiadó, Budapest. 14.o.)

A távoktatást és e-learninget igazán fontosnak tartom az egész életen át tartó tanulás folyamatában. Némely esetben praktikusabb, mint egy hagyományos keretek között működő, formális tanulás. Hiszen az atipikus jellegből adódóan egyik sem  kötődik feltétlenül az iskolarendszerhez, mi magunk választhatjuk meg a számunkra megfelelő tanulási környezetet. Rugalmasságot tesznek lehetővé: akkor tanulunk, amikor az időbeosztásunk megengedi. Ami igazán vonzóvá teszi számomra ezt a két tanulási formát a következő idézettel leírható: „A távoktatás didaktikai rendszerének az egyik leglényegesebb sajátossága az, hogy a tanulók csak akkor kapnak engedélyt a következő szakasz megkezdésére, ha a megelőző szakasz eredményei ezt biztosan lehetővé teszik.” ( Kovács Ilma (1996): Új út az oktatásban? A távoktatás.  Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Felsőoktatási Koordinációs Iroda, Budapest. 36.o.) Ezt egy osztálytermi közösségben nem lehetne megtenni- ahogy a szerdai előadáson is volt róla szó- mert kevés a rendelkezésre álló tanóra; és míg az egyik személynek folyamatos ismétlésre lenne szüksége, a másik már rég megtanulta és unatkozna. Távoktatásban viszont könnyedén megvalósítható, annyi időt tud az egyén szentelni az adott anyagnak, amennyi számára szükséges az interiorizációhoz. És csakis ekkor léphet tovább a tanegység elemei között. Éppen emiatt sikeresebb is a tanulás, maradandóbb a tananyag, és kevésbé felületes a tanulás. 

Külföldön nagy hagyományai vannak a távoktatásnak! 1840-ben Nagy Britannniában Isaac Pitman nevéhez köthető a kialakulása- aki a levelezéssel, mint módszerrel foglalkozott. (A Biblia első része elférjen egy levelezőlapon.) (Remélem figyeltétek az évszámot, nem elírás volt!) Majd jött a levelező oktatás a nyelvtanulás terén, a vizsgáztatás különválása, rádión és televízión keresztüli oktatás. Aztán a 80-es, 90-es években a számítógépek elterjedésével a távoktatás mindenkire való kiterjesztésének gondolata következett. 

„A távoktatás, az e-learning a képzésnek-oktatásnak leggyorsabb tempóban fejlődő ágazata, és a világ minden táján a modernizáció egyik fontos eszköze, Magyarországon rendkívül vontatottan és sok ellentmondással folynak az ilyen irányú próbálkozások.” (Papp Lajos (2005): Az e-learning a felnőttképzésben (trendek, perspektívák, európai környezet). Felnőttképzési Kutatási Füzetek, NSZFI, Budapest. 7.o.) De miért nem tud elterjedni és mindenki által elfogadott tanulási úttá válni hazánkban? Ha elkezdenénk az okokat elemezni, sosem érnénk a végére, mindig lenne egy kifogás a mellőzésére. Pedig ott van a másik oldalon rengeteg pozitívum: idő- és költséghatékonyság, tanulói produktivitás növelése, szélesebb rétegű értékelési formák, IKT kompetenciák fejlődése, stb..

Igazán nagy lehetőségnek gondolnám az e-learninget, a távoktatást (és a távmunkát is) a gyesen/gyeden lévő kismamáknál, a munkanélkülieknél, a földrajzilag előnytelen vagy elmaradott térségben élőknél, az időseknél, át- és továbbképzések területén. Nem szeretnék belemenni az új felsőoktatási törvénybe, de egy megoldás lehetne, azoknak akik, nem nyernek felvételt az egyetemekre…

Végezetül, összefoglalásként visszatérnék a kezdő gondolataimhoz: miért is tartom eredményesebbnek a távtanulás kurzusnak ezt a fajta tanulási módszerét? Ezekkel a blogbejegyzésekkel, és a hozzájuk kapcsolódó kommentekkel, illetve az SL-ben történő konzultációval gyakorlatilag az összes résztvevő véleményét megismerhetem egy kollaboráns tanulási környezetben. Egy hagyományos előadáson erre nem lenne lehetőségem. Ráadásul akkor olvasom el a véleményeket, amikor van rá időm, nem vagyok fix időpontokhoz kötve. Így sokkal  szélesebb spektrumú tanulási folyamatot várok a kurzustól, mint egy frontális előadástól, és sokkal izgalmasabb módon szerezve meg atudást. A Second Life pedig egy teljesen más perspektívába helyezi számomra a tanulási folyamatot...