Információtudomány

Sikeres volt az Elmebolygatás?!

Igen, határozottan igen. De mi is történt az elmúlt 5 napban?

Csatlakoztam a KONNEKT csoporthoz, amiben jelenleg 63 tag van. Érdekes a munka egy ilyen csoportban. Rengeteg blogot elolvastam (de még nem értem el mindenkihez sajnos, de igyekszem pótolni), ezáltal mindenkitől kaptam valamit, hol többet, hol kevesebbet. De KAPTAM! Információt, tartalmat, nézőpontot, gondolkodási folyamatot elindító véleményeket, s egy kicsit magából a szerzőből. A blogban/Facebook-on hagyott megjegyzések szintén tovább- és/vagy átgondolásra ösztönöztek.

Al Gore megfogalmazása szerint információs társadalom egy „információs szupersztráda", „egy világszintű stratégia ugródeszka" (Balogh- Sárközy Zsuzsanna: Armand Mattelart: Az információs társadalom története. 126. o.). 

(Bőven az információs társadalomról- azt hiszem még nem szerepelt: http://ec.europa.eu/information_society/index_en.htm . Csak zárólejben jelezném, hogy digitális könyvtáruk is van!) 

A csoport valójában alá is támasztotta a sok bejegyzéssel a hatsávos autópályán való száguldásra emlékeztető állítást.

Érdekes volt olvasni, ahogy ugyanarról az előadásról különbözőképpen nyilatkozunk, mindenkinek más momentum maradt meg, másra asszociált, és ahogy sokan behoztuk a saját életünkből vett tapasztalatokat is – szépen feltérképeztük a témát. Izgalmas eszmecserék alakultak ki, véleményeket ütköztettünk, pro és kontra példákat említettünk, körbejártuk az egyes momentumokat, néha elkalandoztuk, majd újra visszatértünk. S közben egy rendkívüli tanulási folyamat ment végbe, melyben eddig nem volt részem.

De miről is esett szó az elmúlt napokban a blogokon, a Facebook csoportban?

Szóba került többek között a „kulturális késés”, melynél le is táboroztunk. Igen nehezen megfogalmazható téma/fogalom, hiszen szubjektíven tudjuk csak vizsgálni. Mindenkinek mást jelent, máshogy értelmezi, eltérő módon látjuk a program gyökerét. Próbáltunk lehetséges okokat, magyarázatokat keresgélni, megmagyarázni a lemaradás okait- már ha létezik egyáltalán tényleges lemaradás/leszakadás, hiszen minden viszonylagos. Hoztuk a világból vett mintákat, de úgy érzem megrekedtünk, ami nem a ami hibánk, mert annyira összetett ez a dolog, hogy nem tudnánk valóban kielégítő választ adni a bennünk felgyülemlett kérdéseknek.

Beszéltünk a hagyományos papírra írás, tanári előadás kontra számítógépes jegyzetelés, multimédiás oktatás előnyeiről-hátrányairól. Mindenki saját ízlése szerint eldöntheti melyik számára az előnyösebb. Én a magam részéről még mindig a kettő fúzióját használom. A kurzusokon füzetbe jegyzetelek, tollal. De a beadandók írás, a webináriumok alatti jegyzetelés alatt „digitalizálom” magam, és kizárólag számítógépen dolgozok: ide jegyzetelek, itt öntöm a végső formájába a végső feladatot. Szeretem a "érzékelhető" dolgokat, ha nem csak a látásomat kell használni, hanem a képzelőerőmet, a fantáziámat, számomra fontos a gyakorlatban való megismerés, a technológia adta lehetőségek kiaknázása.

Ehhez kapcsolódik a másik érdekes kérdéskör: a webkettőség. Az összefoglalásokból, szakirodalomból levonva a konzekvenciát, azt  hiszem rám egy új fogalom jellemző: a web másfelesség .J Ennek oka, hogy nem érzem magam sem tájékozatlannak a témában, sem igazán hozzáértőnek. Valamikor tanultam informatikát, majd ez átment autodidakta, másokkal folytatott „kérdezz-felelek” alapú tanulásba. Mert szeretem a számítástechnikát, érdekel részletekbe menően az informatika (kivétel ez alól a programozás J), alig várom, hogy megismerjek egy-egy újítást, használjak egy programot, kézbe vegyek egy „kütyüt”. Fent vagyok Facebookon, megszerettem a Twitter, használok Photoshop programot, igénylem az Ankit, rendszeresen Skype-olok, és még ezeregy hasznos program, gadget lapul a gépemen, melyek a napi (heti) digitális platformon töltött életem részei. Osztok meg tartalmakat is, de csak a barátaimmal, csoporttársaimal, s nem a nagyvilággal. Ez web kettő.. Ennek ellenére nem zártam rá a fiókot a könyvekre és írószerekre, tudom, hogy hol a bolt (és nemcsak az internetes vásárlási lehetőségeket ismerem),  hogyan jutok el a postára (hogyan kell levelet címezni), hogyan kell kiigazodni a pályaudvaron a menetrenden, és van tv- műsorújságom is (habár az én tv nézési gyakoriságommal inkább egy ősközösség tagja lehetnék). Ez web egy. 

A végeredmény tehát: web másfél...

Időközben felszínre törtek az értelmezésben keresendő különbségek: hogyan is értelmezzük az interaktivitást? Tágan, pusztán annak értelmezve ami, vagy szűkebben a perszonális-kommunikációs aspektusra korlátozva. Figyelemre méltó véleményeket, példákat olvashattam ezekkel kapcsolatban is.

A wikipédia is megosztotta csapatunkat. Nagyjából elismerhető, hogy jó dolog (nemes céllal), de egy dolgozatnál, publikációnál nem releváns. Ebbe a gondolatmenetbe kapcsolódik a tartalom- és információmegosztás is. Kicsit hajthatatlannak gondolom magam a témában. Valóban  mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy mit oszt meg a tudásából, persze egy utópisztikus kép lenne a "mindenki adja bele a legjavát a közösbe", de ez sosem fog megvalósulni- s erre rengeteg érv/ellenérv érkezett (sőt kibővült a publikációs jogok kérdésével). Valóban mindnyájan használjuk a wikit, de nem sokunknak jutott eszébe elgondolkodni azon, hogyha tudjuk, hogy rossz a szócikk, miért is nem vesszük a fáradságot, és helyesbítjük ki. Érdekes gondolat...

Aztán kicsit szűkült a téma, és a személyes adatok megosztása került előtérbe. Mekkora felelősség, miért jó, miért nem jó, egyáltalán praktikus, vagy pusztán naivitás? Erre manapság "iparág épül" lassacskán, az internetes bűnözés

Két dolog volt számomra pozitív csalódás a hét folyamán.

1. A magyar fórumokkal ellentétben mennyire kulturált párbeszéd alakult ki. Bevallom, kicsit kaotikusabb eszmecserékre készültem fel, ismerve a hazai vitatkozási formákat. De úgy vettem észre, hogy mindenkiben a segítő szándék mozog, hogy előrelendítsük a komment témáját (vagy néha direkt eltérjünk attól), hogy rávilágítsunk hiányosságokra, túlzásokra, más járható utakra. Ez nagyban megkönnyítette a közös munkát.

2. Az információk hihetetlen gyorsaságú száguldása. Percenként több bejegyzés született- még éjszaka is. Dinamikusan bombáztuk egymást kérdésekkel, kiegészítésekkel. 

Ennek néha sajnos  hátrányát megéreztem. A héten pénteken és szombaton is konzultációnk volt Budapesten, s én vidékről (oda-vissza majd 8 órás út!) utazok fel. Ebben a két napban csak éjjelente volt időm fellépni az internetre, s rácsodálkoztam, hogy mennyire szerteágazó témák születtek az előző bejelentkezésem után. Új blogbejegyzések kerültek fel, melyeket friss kommentek köszöntöttek, s én csak kapkodtam a fejem, hogy milyen termékeny volt a csapat, s próbálkoztam, hogy felvegyem a fonalat.

Valamikor régebben találkoztam egy (talán) reklámszöveggel, körülbelül így hangzott: Aki kimarad, az lemarad (nem tudom már, hogy mit promotáltak ezzel, csak a szlogen maradt meg bennem)… Erre a kurzusra ez többszörösen igaz. Egyrészt ha nem vagyok aktív tag, kimaradok az információáramlásból, s nagyon nehéz újra elkapni a ritmust. Másrészt igaz globálisan vonatkoztatva a kurzusra is: ha nem csatlakoztam volna, kimaradtam volna ebből az eddig számomra ismeretlen tanulási lehetőségből. Itt jön be az idő- és önmenedzselés, ami több csoporttársamnál is felbukkanó téma volt, hiszen nem könnyű (főleg levelező) tagozaton a különböző kötelezettségeinket összekapcsolni. De mivel itt vagyunk és továbbra is aktívan csináljuk a kurzust, úgy vélem megoldható ez a probléma, s nem maradunk ki semmiből....

Levezetésként pedig egy video:

 És egy Twitter dal a sok közül: