Esélyegyenlő(tlen)ség a tanulás terén

Esélyegyenlő(tlen)ség a felnőttoktatásban az információs társadalomkorában

Május 9-én egy éppen aktuális témában hallhattunk előadást Esélyegyenlő(tlen)ség a felnőttoktatásban az információs társadalom korában címmel. Aktuális volt a téma, hiszen május 5-én van/volt az Egyenlő Esélyek Napja világnapja, vagyis a fogyatékkal élők egyenlő hozzáférési jogára hívja fel a világnaphoz kapcsolódó programsorozat a figyelmet.  

Az esélyegyenlőséghez kapcsolódó fogalmak áttekintésével kezdődött az előadás, olyan fogalmak kerültek elő, mint: diszkrimináció tilalma; egyenlő bánásmód; pozitív diszkrimináció; előnyben részesítés; egyenlő esélyű hozzáférés; digitális esélyegyenlőtlenség. Ezután kaptunk egy kategorizációt, hogy kik tartoznak a hátrányos helyzetűek csoportjába: a fogyatékossággal élő személyek, a romák,  és a speciális helyzetű csoportok (vagyis az idősek, alacsony képzettségűek, elavult technikát használók).

A digitális szakadék már egy jól ismert fogalomként került elő, de most másik oldaláról is megismerhettük. Egyrészt beszélhetünk hozzáférési, másrészt használati digitális szakadékról. Vagyis, amikor a fogyatékkal élő személynek finanszírozási gondokkal kell szembenézni egy-egy speciálisan az ő igényeire szabott IKT eszköz vásárlása/vásárlásának gondolata kapcsán.

Fogyatékosság és IKT

Bárki számára belátható, hogy a fogyatékosok csoportja nem egy homogén csoport. Egyedi problémával rendelkező emberek alkotják, akiknek különböznek az igényeik az oktatás IKT használat területén. Egy látássérült embernek a vizuális információk befogadása fogja a legnagyobb problémát okozni, míg egy hallássérültnek az auditív ingerek észlelése. A tanulási zavart (diszlexia, diszkalkulia, diszgráfia) mutató emberek a tanulmányok elsajátítása területén kerülnek hátrányba, a mozgáskorlátozottak a mozgásukban akadályozottak (néha már az oktatási intézménybe való jutás is nehéz számukra). Az autizmussal élő személyek kommunikációs és szociális nehézségekkel küzdenek, melyek kihatnak tanulásukra; a kommunikációs zavart mutatók pedig a verbális kommunikáció területén mutatnak hátrányt. Az értelmi fogyatékos személyek pedig a kognitív és egyéb képességeik terén ütköznek nehézségekbe. Mindegyik csoportot külön támogatni kell, odafigyelni rájuk és speciális nevelési-oktatási igényeikre.  Eltérő képességeikből kifolyóan tanulási stílusuk és szokásaik is eltérőek, melyek az oktatásban szintén nagy odafigyelést igényel(né)nek.

A fenti okok miatt a tanári szerep megváltozását kívánja a fogyatékossággal élő személyek oktatása. Elhangzott a kérdés az előadáson, hogy a tanár speciális tudással, vagy elfogadó attitűddel rendelkezzék. Bevallom, nem vagyok a téma szakértője, nem tudom például, hogy a tanárokat a képzésük során felkészítik-e arra, hogy ha osztályukba esetleg fogyatékossággal élő személy kerül, hogyan kell vele bánni, hogyan kell őt tanítani. Vagy egyáltalán a fent felsorolt fogyatékossági csoportok mindegyikéhez a megfelelő attitűddel, szakmai odafigyeléssel tud fordulni, és erre nemcsak szakmailag, hanem lelkileg is fel van készülve? Véleményem szerint az oktatónak, mind magas szintű speciális tudásra, mind extrém fokú empatikus attitűdre szüksége van egy ilyen személyekből álló közösségben.

Felvetődhet a kérdés, hogy a fogyatékos gyerekek, felnőttek, mennyire integrálhatók „hétköznapi” (de csúnyán hangzott itt ez a szó, de sajnos nem tudom magam jobban kifejezni) társaik közösségébe? Azt gondolom, hogy az integráció mindkét félnek a legjobb megoldás. Egyrészt a fogyatékkal élő személy valódi közösségben tanulhat, nem kell a szociális percepcióktól elszigetelve magántanulóként élnie, vagy speciálisan számukra kialakított iskolákba/csoportokba járnia. Együtt haladhat társaival ugyanazt tanulva, csak speciálisan, egyedileg az ő igényeire szabva (ami a tanártól szintén magas szakmai elköteleződést és odafigyelést igényel a sajátosságok figyelembevétele által). Másrészről a közösség tagjai megtanulják az empatikus viselkedést, a segítőkész attitűd kialakítását, a fogyatékos emberekkel való bánásmódot megismerhetik. Elsajátítják, hogyan is kell fordulni egy fogyatékkal élő személyhez, hogy tudják támogatni őt. Ez elősegíthető közös, kooperativitáson alapuló tevékenységekkel, csoportosan elkészítendő feladatokkal, projektekkel. 

Együtt

Ezt az integrációt kisgyermekeknél igen fontosnak tekinteném, hiszen ha már kicsi korban megismerkednek a fogyatékos emberek speciális életvitelével és igényeivel, felnőtt korukban is pozitíva(bba)n állnak melléjük, és nem tanúsítanak kirekesztő, elszigetelődő magatartást.  Lehet, hogy véleményemmel egyedül maradok, de a legrosszabbnak az egy iskolán belüli „szegregációt” látom, amikor fogyatékos és nem fogyatékos gyerekek külön osztályokba járnak ugyanazon intézmény falain belül. Úgy gondolom, hogy itt a gyerekekben csak a kirekesztés, elszigetelés, „külön helyezés” élménye fog dominálni, és ezt viszik tovább magukkal felnőtt korukra is. Ha már gyerekkorukban is azt látják, hogy a fogyatékkal élők máshova vannak elhelyezve, lehet, hogy felnőttként is ez fogja meghatározni szemléletüket. Viszont arról nincsenek ismereteim, hogy az iskolák infrastrukturális felkészültsége milyen fokon van felkészülve a fogyatékos gyermekek speciális igényeinek kielégítésére: tudnának-e alternatív eszközöket, szoftvereket, programokat, esetleg külön (kvázi pótlásra, az előrehaladás segítésére) órákat  biztosítani.

A fogyatékkal élők számára biztosítani kell az akadálymentesített környezetet, mind a fizikai környezetben, mind a tanulási tartalom terén. A fizikai akadálymentesítés néhány éve szemmel látható lendületet vett: közintézmények, boltok strukturálták át környezetüket. Viszont ez az „átépítési mozgalom” meglátásom szerint, főként a mozgásukban korlátozott személyek igényeire lett szabva: feljárók, rámpák, terek tágítása által. Illetve a látássérültek számára kerül(t) a gyógyszeres dobozok csomagolására, hivatalok sorszámkérő automatáira Braille-írás, és vannak gyengén látóknak, látássérülteknek készített weboldal változatok (habár ezek naprakészsége erősen vitatható). De például a hallássérültek számára ritkán találkozom olyan weboldallal, ahol van lehetőség az auditív képernyőtartalom szöveges feliratozására. (Talán ebben is most kezd egy átalakulás kezdődni, hogy a televízióban feliratozzák, illetve jelbeszéddel is megjelenítik néhány műsor tartalmát. ) 

Végezetül néhány dolgot ajánlanék a témáhaz: az Ability Park, illetve az Esélyek Háza weblapját, mert úgy látom jó célt szolgálnak, és próbálják az emberekkel megismertetni a fogyatékkal élők világát.

„A park érdekessége, hogy valamennyi fogyatékossági ággal kapcsolatban felvonultat izgalmas játékokat: a kerekesszékes akadálypályánál mozgássérült animátorok avatnak be a különböző nehézségek legyőzésére alkalmas trükkökbe; a siketek jelnyelvével és a vele összefüggő logikai- és memória játékokkal hallássérült kollégáink ismertetik meg a gyermekeket. Látássérült animátoraink vezetésével a látogatók tapintási és szaglási érzékeiket tehetik próbára; Csodaváros boltjában és postájában pedig értelmi fogyatékos munkatársaink segítenek abban, hogy megfejtsük a képzeletbeli város intézményeinek szabályait.

Az Ability Park a fogyatékos emberek élethelyzeteit szórakoztató és játékos formában bemutató interaktív élménypark. Célunk, hogy a látás-,hallás- és mozgássérült, autista és értelmi fogyatékos animátorok által bemutatott játékokkal segítsük a fogyatékos személyek beilleszkedését és elfogadását, mindenekelőtt pedig tartalmas és örömteli élményt nyújtsunk mindenkinek, aki játszani szeretne, vagy próbára akarja tenni képességeit! Várunk szeretettel Mindenkit a hét majdnem mindennapján!” (Ability Park)  

„Az Esélyek Házai felállításáról szóló program célja a hátrányos megkülönböztetés valamennyi formája elleni fellépés, valamint az előítéletek csökkentése érdekében a térségben működő szervezetekkel, intézményekkel együttműködés kialakítása volt.

Ezen kívül az információhoz, szolgáltatásokhoz való hozzáférés esélyeinek javítása, a szolgáltatási hiátusok, párhuzamosságok feltárása, valamint a kirekesztett, tartósan hátrányos helyzetű csoportok társadalmi befogadását elősegítő integrációs programok generálása, a megvalósításukban való közreműködés is az esélyházak feladatai közé tartozott.” (Esélyek Háza)

Ez pedig az ajkai Molnár Gábor Műhely Alapítvány Fogyatékkal élők nappali gondozóintézetének diákjaiból alakult zenekar honlapja. Érdemes belehallgatni a zenéjükben.  A honlapot itt találjátok. 

HANGADÓK, fellépés, 2011-05-24-27. - Ljubljana

Egy érdekes cikk a témában megtekinthető itt: Will the digital age be accessible?

No Arms No Legs No Worries