2012. március 20., kedd

This is really ’delicious' 2. ?


Folytatva a múlt héten elkezdett bejegyzésem, (This is really ’delicious'?) ismertetnék még néhány alkalmazást melyek segítségére lehetnek a digitális állampolgárrá válni akaró majdnem-digitális-polgártársaimnak. Azt, hogy kinek mire van szüksége, a kedves olvasóra bízom. De én részben magamnak, részben az Olvasóimnak jelzem, hogy melyeket tartok nélkülözhetetlennek, és melyekről gondolom, hogy csak alkalom adtán lehet rá szükség (tehát nem árt a digitális tolltartóban lenniük, de nem lesz belőle nagy baj, ha ezeket egy külön rekeszben tároljuk).

8.) LinkedIn 
2002 decemberében alapították ezt az üzleti jellegű social media oldalt, amely szakmai kapcsolatok  (kapcsolati hálók) kialakítására szolgál. Több mint 150 millió tagja van, amellyel megelőzi a (szintén világszerte ismert) Viadeo (35 millió) és a XING-et (10 millió). Érdekes adat. hogy  tagok száma másodpercenként 2 fővel növekszik. Elérhető mobiltelefonról, létrehozhatók csoportok, de például az Amazon alkalmazásai is beágyazhatóak. (forrás, illetve bővebben: itt)
Sokakkal ellentétben én még nem regisztráltam a LinkedIn-re. Ennek igen egyszerű oka van, nem érzem úgy, hogy bármi különlegeset is le tudnék tenni az asztalra, nincsenek igazán szakmai kapcsolataim sem (jelen pillanatban)- ez az Y- létemnek köszönhető (értsd: az életkoromnak). Viszont a jövőben mindenképpen regisztrálni fogok, mert óriási és izgalmas lehetőséget látok benne. A szakmaisága, a kapcsolatok kialakítása/rendszerezése/kezelése vonzó „ajánlat”, illetve remek alkalom az önreprezentálásra (önmarketingre- már ha létezik ilyen szó), ami a mai világban elengedhetetlen egy embernek a munka világában.

9.) Meetup
A honlap megalapítását a 2011/09/11 eseményei indították el: „Meetup co-founder Scott Heiferman publicly stated that the manner in which people in New York came together in the aftermath of that traumatic event inspired him to use the Internet to make it easier for people to connect with strangers in their community. ” Csoportos eseményekre ad lehetőséget a tagoknak  szerte a világon, tehát offline tevékenységet online környezetben szervez meg. Irányítószám, város vagy téma megadásával listázható ki a felhasználót érdeklő esemény (zene, könyv, politika, sport stb. témákban). (idézet, forrás: itt) Világviszonylatban a 498-ik legnépszerűbb alkalmazás. (A bővebb statisztika megtekinthető itt)
Látok benne potenciált, főleg a szabadidő hasznos eltöltése terén, de ezt az alkalmazást valószínűleg sosem fogom használni. Jobban szeretek magam informálódni az eseményekről, barátaim felhívása alapján kiválasztani a hétvégi programot. Példaként említeném a Művészetek Völgye fesztivált: ehhez nincs szükségem egy újabb oldalon való böngészésre, és annak „lesésére”, hogy ki akar jönni a fesztiválra. Erre ott van a Facebook csoportos üzenetküldése vagy az MSN (és más közösségi programokhoz is hasonló módon tájékozódom). Természetesen, aki szeret a bőség zavarában lenni, egy újabb alkalmazást használni, neki való lesz a Meetup!

10.) Foursquare 
Helymeghatározáson alapuló hálózatépítő alkalmazás mobil eszközökre (pl. okostelefon). A szolgáltatás 2009-ben jött létre,  DennisCrowley és NaveenSelvadurai nevéhez fűződik. Lényege a 'check-in' (=becsekkolás, bejelentkezés), mellyel tudathatjuk ismerőseinkkel, hogy éppen hova érkeztünk meg. A becsekkolásokkal mayorshipek- jelvények- pontok gyűjthetők (ezekről részletesen: itt) 2011-ben az alkalmazás elérte a 7 millió felhasználót (forrás itt), és jelenleg világviszonylatban a 851-ik legnépszerűbb alkalmazás (bővebben: itt). 
Számomra (okostelefon híján) ez jelenleg nem egy aktuális alkalmazást, és eléggé kétkedve állok hozzá. Csak azért tudassam az ismerősökkel (már megint az ismerősök gyűjtése), hogy éppen hol vagyok, hogy  mayor lehessek? Vagy mert egyszerűen jó, ha barátaim tudják, hogy éppen hol vagyok? Féltékeny feleségeknek biztos hasznos J, de én nem látom jelenleg realitását. Ha valaki tud pontosabb információval szolgálni, szóljon (addig magam próbálok rájönni ennek mindennapi hasznosíthatóságára)!

11.) Geocaching  
Geocaching
A geocaching története körülbelül 150 évre nyúlik vissza, a ’letterboxing’-hoz (erről bővebben: itt). Maga a geocaching viszont 2000. május 3-án datálódik, ekkor került elhelyezésre az első dokumentált doboz Amerikában. Hogy miket is tartalmaz egy átlagos geoláda, és milyen fajtái vannak, elolvasható itt .  
Tünde bejegyzése volt az a bizonyos utolsó lökés számomra, hogy végérvényesen eldöntsem, ezt ki kell próbálnom nekem is. Túrázás, jó levegő, keresgélés egy remek társasággal, kell ennél több egy jó hétvégi programhoz? 
A geocatcing és az oktatás (vagy akár a munkavállalás) kapcsolata sem olyat távoli dolog, például csapatépítő tréningek, közös kirándulások, „kincskereső játék” során eredményesen és szórakoztató módon alkalmazhatónak vélem.
Bővebb info magyar nyelven a Magyar Geocaching Közhasznú Egyesület oldalán.

12-13.) Picasaweb, Flickr
Picasaweb képnézegető és képszerkesztő alkalmazás 2002-ben jött létre, majd 2004-ben a Google tulajdonába került. Nevét a spanyol festőről, Pablo Picassoról, illetve a 'Mi Casa' (= én házam) szavakról kapta. 1 GB méretig tárolhatók fényképek és videók, ha a feltöltések ezt meghaladják, a program automatikusan átméretezi a fotókat. (Bővebben itt)
A Flickr kép-és videomegosztó site 2004-ben indult útjára. Free és Pro felhasználói fiókok találhatók meg, gyakorlatilag a tárolt képek és videók mennyisége választja el a két csoportot. Ingyenesen 300 MB kép és 2 videó helyezhető el havonta, míg a fizetős szolgáltatás keretében a fiók korlátlan adatot tárol.  A Flickr szolgáltatásainak kibővítését szolgálja a Picnic, egy online képszerkesztő alkalmazás is, mellyel manipulálhatjuk, szerkeszthetjük fotóinkat. (Erről bővebben itt). A Flickr a legfrissebb statisztika szerint a világon a 47. legtöbbet használt alkalmazás. (További statisztika itt)
Évek óta ismerem mindkét programot, de csak barátaim képeit, videóit nézegettem és töltöttem le…eddig. Eddig, mivel körülbelül két hete volt alkalmam kipróbálni őket, és meggyőztek. Tárolásra, szerkesztésre, megosztásra az általam eddig ismert egyik legjobb programnak bizonyult a Picasa- minden fényképekhez tartozó funkció és lehetőség egy helyen van. Biztos, hogy még használni fogom a jövőben is.

14.) Second Life
A végére tartogattam a legjobbat. J
2003. júniusában a Linden Lab (Philip Rosedale vezetésével) létrehozott egy nyílt forráskódú, online virtuális (3D) világot, mely a Second Life (SL) nevet kapta. Az alkalmazás lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy egy (vagy több) általuk létrehozott úgynevezett avatarral kapcsolatba léphessenek más felhasználókkal. Az avatarok lehetnek fiktív figurák (vámpírok, robotok, növények stb) vagy emberek, akár a felhasználó pontos másaként is testreszabhatóak. 
A Second Life használható oktatási környezetként is (például: egyetemek, könyvtárak, kormányzati szervek), erre jó példa az ELTE általunk is látogatott campusa. A művészetek jegyében látogathatók múzeumok, színházak, koncertek. A tudományos világ is képviselteti magát, többek között a SciLands, az American Chemical Society's ACS Island, a Virginia Tech's SLATE, és a Nature Publishing Group's Elucian Islands Village helyeken. (Bővebben itt:, magyar nyelven pedig itt .)
Serenity Falls
Serenity Falls (SL)
Én majdnem 5 hete ismerkedtem/ismerkedek meg az SL alkalmazásával, mellyel szemben eleinte igen szkeptikus voltam. Ahogyan egyre többet megtudtam, és egyre jobban megismerkedtem a lehetőségekkel, véleményem úgy változott az ellenkezőjére. Viszont, ahogy egy tegnap éjjeli virtuális beszélgetés során megállapítottuk, az első élménynek hihetetlen ereje van itt is. Ha az első nem-hivatalos napomon (napokon) nem találkozom azokkal a segítő, támogató emberekkel, valószínű, hogy csak igen nehezen szántam volna rá magam arra, hogy kutakodjak, ismerkedjek a programban/programmal. 
A múlt héten megrendezésre került VWBPE (Virtual Worlds Best Practices in Education Conference) konferencia pedig megerősített abban, hogy valóban van helye az oktatásnak a virtuális világban (vagy a virtuális világnak az oktatásban?!). Izgalmas előadásokat hallhattam, érdekes kutatásokba pillanthattam be, egy, az eddigiektől merőben eltérő környezetben. A konferenciáról készült fényképek a Flickr oldalán( itttekinthetők meg.

Befejezés helyett pedig álljon itt néhány mondat a konferencia egyik előadásából (Gord Holden: Gutenberg to Spielberg):
’The kids started building...at first traditional classroom and then they were whatever their imagination could dream’; 
’..it becomes a living textbook’;
’The school is not where the learnings happen…’
In your communities there are passion groups. Find them!’
’…experiences are how we learn not textbooks.’



Felhasználtam:

2 megjegyzés:

  1. Kedves Melinda, csak ismételni tudom magam: ismét nagyon jó összefoglalást készítettél.

    Az első bejegyzésed kommentelését sajnos kihagytam, de egyetértek a Moodle-os résszel, a Moodlet valóban alig használjuk ki, de tanulói/hallgatói jogosultsággal nem sokat tehetünk a rendszerben.

    A Facebokk vagy IWIW váltáskor valahogy úgy voltam vele, hogy a Facebooktól idegenkedtem az IWIW pedig már nem tetszett igazán, így egyiket sem használtam. Néha érkezett egy-egy e-mail, hogy valaki bejelölt vagy üzenetet kaptam, akkor megnéztem, de semmi több. A facebookot az egyetemi kurzus óta használom intenzíven.

    A letterboxingról eszembe jutottak a vándorkönyvek (http://www.rtlklub.hu/hirek/belfold/cikk/31881), bár sajnos én még egyet sem találtam.

    Az 5 hetes SL életkor, ahogyan valaki bejegyzésében olvastam, már elég szép kornak számít:-)

    VálaszTörlés
  2. Kedves Melinda! Azért szeretem ezt az oldalt, mert mindig nagyon sok + dolgot is megtanulok. Látszik, hogy utánanéz és mindig hasznosak a felajánlott linkek. A Second Lifeos eseményekről is nagyon jó tudni! Köszönöm!

    VálaszTörlés